Új Mandátum Könyvkiadó
A tanulmánykötet a kiegyezéstől napjainkig tekinti át a népművelőképzés fejlődéstörténetét. A szerző évtizedek óta aktív művelője és alakítója a közművelődési és felnőttoktatási szakemberképzésnek.
Ez a könyv a felsőoktatási kutatás és a gazdaság közötti kapcsolatokat elemző kutatás eredményeit foglalja össze.
A kötet az Oktatáskutató Intézetben az AIFSZ társadalmi és oktatáspolitikai illeszkedésével foglalkozó, 2001-ben lezárt kutatás eredményeit foglalja össze.
Ez a könyv szubjektív abban az értelemben, hogy átitatja a szerző emberképe, ember-értelmezése. Más felfogások is léteznek. Tehát nem törekszik arra, hogy felfedje „a dolgok tényleges természetét”, vagyis nem tekinti az embert egy olyan fajta külső realitásnak, amely független volna a képtől, amelyet elméleteink segítségével megalkotni próbálunk róla.
Korabeli klasszikusok – Freud, Márai, Karinthy, Ignotus, Kosztolányi – és mai világhírű pszichoanalítikusok – André Haynal, Judith Dupont, Rudolf Pfitzner, Ann-Luise Silver, Clara M. Thompson, Judith E. Vida stb. – tisztelegnek írásaikkal, tanulmányaikkal a budapesti pszichoanalitikai iskola vezető egyénisége, mestere, Ferenczi Sándor előtt.
Történelmi tapasztalat, hogy mindannyiszor, amikor a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozták, sérelmet szenvedett a társadalmi igazságosság, az emberi kreativitás, csökkent az emberben rejlő képességek kibontakozásának lehetősége. [...]...a véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi. [...] A létrejött sajtószabadságban senki nem hivatkozhat külső kényszerre, aki a nyilvánosság elé lép, minden sorral, amit leír, magát adja és teljes erkölcsi hitelét kockáztatja.
Ez a könyv néhány, a mai magyar közoktatásban zajló folyamatot kíván bemutatni. A szerző az elmúlt évek során több országos szociológiai kutatást vezetett, melyek az iskolai értékátadási folyamatokat, a jogok és a kötelességek világát, erkölcs és ismeret kapcsolatát, a diákok és tanáraik előítéleteit, valamint az iskolai esélyegyenlőség helyzetét tárták fel.
A kötet tárgya – és különösen időhatárai – szempontjából az egyházak „éppolyan” iskolafenntartók, mint az állam, a községek és a magánosok, „éppolyan” befolyásolói az oktatáspolitikának, az iskolai nevelésnek, mint a társadalom más csoportjai.
A kötet átfogó képet nyújt a középfokú szakképzési rendszer egészéről, ideértve annak iskolarendszerű részét és a felnőttképzést egyaránt.
Egy reálisabb Klebelsberg-portré kialakításához kíván hozzájárulni a jelen kötet, amely felöleli a gróf kultuszminiszteri tevékenységének egészét: a tudományos, az oktatási, az iskolán kívüli népművelési és a művészeti intézmények hagyományokat tiszteletben tartó, szakszerű és innovatív kiépítését, átgondolt rendszerré fejlesztését.
A magyar jogi terminológiában sajtó alatt a hagyományos nyomtatott, valamint a rádiót és televíziót magában foglaló elektronikus sajtót egyaránt értjük. Ugyanakkor a hazai köznyelv a sajtót inkább csak az írott sajtótermékekkel (újságokkal) azonosítja, míg a média kifejezést főként a rádióra és a tévére használja. Ezeknek a félreértéseknek az elkerülésére választották a szerzők a könyv címéül a magyar jogi nyelvben nem szokványos kommunikációs jogok megjelölést.
A kötet célja az, hogy további érveket fogalmazzon meg a médiaoktatás szükségessége mellett – de olyanokat, amelyek figyelembe veszik az időközben végbement változásokat is. Olyan módon próbálja végiggondolni a médiaoktatás célkitűzéseit, hogy abban tükröződjenek korunk kulturális változásai és a mai fiatalok tapasztalatai. Felvázol egy fogalmi keretrendszert, egy sor pedagógiai alapelvet és azt, hogyan illeszthető be a médiaoktatás a különféle tantárgyak kontextusába.
A könyv két részből áll. Az első rész ahhoz a nevelési és városszociológiai vizsgálathoz kapcsolódik, amelyet a szerzők 1974-77 között végeztek. A második ennek a nyomonkövetéses vizsgálata 1996-ban.
A romák társadalmi integrációja akkor lesz sikeres, ha többségüknek sikerül kilábalnia az öröklött szegénységből és gyerekeik ugyanolyan eséllyel válhatnak vállalkozóvá, alkalmazottá vagy értelmiségivé, mint a nem roma többség.
Hazánkban a telivér szociológia megalapítójának Pulszky Ágost (1846-1901) tekinthető, aki nemcsak a társadalomtudományok egyik vagy másik ágazatával foglalkozott, hanem tudományelméleti rendszere mellett önálló társadalomfejlődési elméletet is kidolgozott.
Róheim Géza életműve rendkívül gazdag és sokszínű, a társadalmi jelenségek egyetemes érvényű, egységes magyarázatának igényével íródott, és szükségképpen folytathatatlannak tűnik.
A mai köznapi és szakmai szóhasználatban a függőség – az „addikció” – kifejezés nem egy betegségre vonatkozik, hanem egy megvetett devianciára. Ezért a „drogos” kifejezés sem egy jóhiszemű betegre utal, hanem egy stigmatizált identitásra, amellyel a személyt általában akarata ellenére bélyegzik meg.