Antropológia
A kötet szerzője másfél évtizede kutatja a Bodrogköz történeti néprajzát. Vizsgálatai során elsősorban arra keresett választ: a Bodrogköz, illetve annak népe valóban olyan elzárt, hagyományos műveltségében archaikus vonásokat konzerváló táj, illetve népcsoport volt-e a 19-20. században, amilyennek a néprajzi kutatások megrajzolják?
A boszorkányok alakja évezredek óta kísérti az emberiség képzeletvilágát. Titkos, mágikus rontásuk árt az emberek, állatok, földek termékenységének, balszerencsét, betegséget, halált okoz, természeti katasztrófát idéz elő. A kereszténység történetében ők Isten és az emberiség legfőbb ellenségének, az ördögnek a szolgálói.
Csíksomlyó közismert katolikus Mária-kegyhely a Székelyföldön, ahová nemzedékek óta kitartóan és nagy számban zarándokolnak az emberek. Mi és hogyan maradt élő örökség a régmúlt tárgyi-szellemi emlékeiből? Hogyan élte át a ferences közösség a romániai diktatúra négy évtizedét? Mi élt tovább búvópatakként a pünkösdi búcsújárás évszázados hagyományaiból?
Ebben a könyvben a gyermeki lét áll az antropológiai és neveléstudományi gondolatmenet középpontjában. Eddig még elég ritkán próbálkoztak az antropológia és a pedagógia igényes összekapcsolásával.
A szerző a gyimesi román és magyar lakodalmak néprajzi, kulturális antropológiai vizsgálatára vállalkozik. Bemutatja az egyes csoportok konkrét lakodalmait és a gyerek- vagy felnőtt szereplőkkel előadott gyermeklakodalmakat és „felnőtt”-lakodalmasokat.
A kötetben összegyűjtött írások többsége a kulturális antropológia módszereit felhasználó esettanulmány – azaz mindegyik mögött interjúk, felmérések, megfigyelések egész sorozata áll.
Ebben a kötetben három, magyarul még nem publikált esszé szerepel, amely praktikus bepillantást enged az antropológia világába – és egyben Róheim munkásságába.
A kötet középpontjában egy kevéssé ismert kínai etnikum, a sibék állnak. Szerzője feltehetően az egyetlen olyan kutató, aki velük együtt élve, hosszú időtartamú néprajzi terepmunkát végzett közöttük. Ennek az eredetileg mandzsu nyelvet beszélő etnikumnak a döntő többsége mindmáig az „őshazának” tekintett északkeleti tartományokban él elszórtan, de a Kína nyugati részén fekvő Xinjiang Ujgur Autonóm Területen belül ugyancsak nagyobb lélekszámú közösségeik vannak.
A szerző érdeklődésének fókuszában egy délkelet-ázsiai hegyi törzs, a vietnámi brúk állnak. Az írások három téma köré csoportosulnak. Egy részükben etnohistóriai/történeti etnográfiai témákat tárgyal, a brúk és az őket körülvevő geopolitikai térség történelmét, az államalkotó népek és a perifériájukon élő törzsi kultúrák kapcsolatát, a brúk identitásának, történelmi emlékezetének kérdéseit, és a globalizált világba való beilleszkedésének problémáit vizsgálja.
Kaposi Márton tematikus monográfiája átfogó képet nyújt az egyéni rejtőzködés bonyolult jelenségköréről: azt mutatja be több oldalról is, miért vállalkoznak olykor egyes emberek önmaguk kilétének vagy mibenlétének álcázására.
Az emberi evolúció speciális képességeket váltott ki, amelyek irányítják társadalmi kapcsolatainkat, kultúránkat, hozzáállásunkat a vallási meggyőződéshez. A különböző tudományágak újabban egymáshoz közeledve magyarázatot adnak a társadalmak számos aspektusára...
Sorozatunkban a magyar polgári történetírás legjelesebb – új kiadásban nem hozzáférhető – munkáit kívánjuk ismételt megjelentetéssel, vagy esetleg még kéziratban heverő művek publikálásával a szélesebb közönség számára megismerhetővé tenni.
A könyvben bemutatott váci múmiákat 1994-ben, a váci Fehérek templomának fejújítási munkálatai közben, véletlenül fedezték fel. A 18. században, az altemplom kriptájába temetett embertársaink természetes úton, minden emberi beavatkozás nélkül konzerválódtak. A mumifikálódás a kripta egyedülálló mikroklímájának, a temetkezés módjainak köszönhető.
„Mindig arra igyekeztem rámutatni, hogy a varázsmesék [...] egy egységes rendszer részei, és egyetlen kompozíciós séma szerint épülnek fel. Következésképpen nem is igen beszélhetünk különálló mesetípusok keletkezéstörténetéről, sokkal inkább a varázsmesék hagyományrendszerének történetiségéről. A varázsmese történeti gyökerei című munkámat is ennek a kérdésnek szenteltem.”
A szerző egy horvát származású ferences szerzetes, Rochus Szmendrovich (1727–1782) élettörténetén és az általa írott leveleken keresztül közelít a 18. század vallási életének különböző vonatkozásaihoz, kiváltképp a démoni megszállottság és az ördögűzés témaköréhez.
A nemzetközi migráció a kortárs társadalomtudományok egyik központi kérdésköre, a Romániához köthető népvándorlás pedig az Európán belüli migrációs folyamatok egyik fő jelensége. Jelen kötet e komplex kutatási területet ismerteti meg az olvasóval a románok migrációjának sajátos esetén keresztül.
Az etnikai földrajz és a vallásföldrajz a társadalomföldrajz tudomány-szakterületen belül, a népességföldrajz tudomány-szakág részeként létező, önálló részterületek. Egymástól független két területről van szó, melyeket a kutatási témák hasonlósága mellett az általuk használt adatbázisok és kutatási módszerek is összekötnek.
A Krisna-hívők nemcsak az indiai vallást követik, hanem az indiai életmód egy szakrálisnak tekintett változatát is igyekeznek átvenni, a gyakorlatban megvalósítani. Ez a kísérlet és megvalósulása a néprajzi−kulturális antropológiai kutatás fókuszába vonja a közösséget.
A magyar társadalomtudományi könyvkiadás nagy adósságai közé tartozik a 20. század elejének klasszikus vallásantropológiai értekezése, Arnold van Gennep Átmeneti rítusok című műve. Noha közel száz évvel ezelőtti (1909) megjelenése óta a rítuskutatás egyik alapművévé (és nyomában az „átmeneti rítus” fogalma mára általánosan bevett terminus technicusszá) vált, a magyar olvasóközönség számára mindeddig nem volt hozzáférhető magyar nyelven.
Az egykori Csíkszék keleti peremén, Székelyföld és Moldva határán fekvő terület évszázadok óta magyarok és románok, római és görögkatolikusok (illetve a 20. század második felétől ortodoxok) együttélésének színtere. Olyan hely, ahol a hosszú távú asszimilációs folyamatok eredményeként a vallási, nyelvi, kulturális elemek sokrétű keveredése, egymásba fonódása következett be.
A világ nagy nyelvcsaládjai közül Magyarországon jóformán csak az indo-európai és néhány eurázsiai nyelvcsalád ismert jobban. Szinte semmit sem tudunk az afrikai, az amerikai indián vagy az óceániai nyelvekről és nyelvcsaládokról, történelmükről, nyelvi jellegzetességeikről.