Tasso, Torquato
Torquato Tasso (Sorrento, 1544. március 11. – Róma, 1595. április 25.) itáliai költő, a 16. század egyik legnagyobb alkotója. Fő műve, A megszabadított Jeruzsálem című eposz (1575) a világirodalom egyik legjelentősebb alkotása. Az 1570-es évektől üldözési mánia gyötörte, ami legendák kialakulásához vezetett a fáradhatatlan, félig őrült, meg nem értett alkotóról. Néhány nappal azelőtt hunyt el, hogy a pápa a költők fejedelmévé koronázta volna. Nem csak a barokk költészetben számított példaképnek (például Zrínyi Miklós számára), hanem egészen a 19. század elejéig megőrizte népszerűségét. A romantika korában munkásságáról életére tevődött át az érdeklődés súlypontja: Goethe egy tragédiát, Byron egy verset (Tasso keserve), Gaetano Donizetti egy operát, Liszt Ferenc pedig szimfonikus költeményt és egy zongoraművet (Tasso gyászmenete) szentelt a zaklatott sorsú költőnek. Delacroix, amikor kritikusai őrültnek bélyegezték 1825-ben, megrajzolta az őrültek házában töprengő Tassót, mint saját helyzetének allegóriáját.
Torquato Tasso (1544–1595) nemcsak az olasz, hanem a világkultúrának is kiemelkedő alakja, aki az irodalom szinte valamennyi akkor létező illusztris, tudós műfajának kiváló művelője volt, de tartós, máig élő hírnevét elsősorban eposzának, A megszabadított Jeruzsálemnek köszönheti, melyet 1575-ben fejezett be.
Az Aminta a pásztorjáték európai modellje volt évszázadokon át, a Szerelmes versek pedig a reneszánsz (petrarkista) olasz líra hattyúdalát jelentik, s egyik legmagasabb ormát is.
A két költőfejedelem rokon vonása, hogy mindkettejük művészetére és fő művére nagy hatással voltak az emberiség ősi szimbólumai, melyeket a népi kultúrából ismertek meg.
Tasso korának szinte valamennyi fontos irodalmi, művészeti, poétikai, etikai kérdésében igyekezett állást foglalni. Két jelentős dialógusa a XVI. századi értelmiségi udvari ember erkölcsi problémáira keresi a választ.
Tusnády László monográfiája Tasso életművének bemutatásával egyszerre teszi elemzés és értékelés tárgyává magyarul már olvasható alkotásait és hívja fel a figyelmet nálunk még ismeretlen műveire. Ez a monumentális, teljességre törekvő életmű-monográfia egyaránt dicséri a kutató tudományos felkészültségét és a költő-műfordító ihletett, szenvedélyes stílusát.