Osiris Irodalomtörténet
A monográfia Zrínyi költészetének átfogó értelmezésére vállalkozik. Szempontja a történeti poétika: az Adriai tengernek Syrenaiát a korabeli költői iskolák vitáinak kontextusában mutatja be. E viták, főként a Zrínyi számára mértéket jelentő itáliai közegben, a modernség fogalmának értelmezése körül zajlottak, a klasszicizáló és vallásos megújulást hirdető irányzat és a nyelvi és történetfilozófiai szkepszisét retorizált érzékiséggel ellensúlyozó mozgalom között.
Ez a könyv kézenfekvő, de mind ez idáig ki nem aknázott ötletre épül: egymás tükrében próbálja meg értelmezni az 1840-es évek két legnagyobb magyar irodalmi tehetségének, Jókai Mórnak és Petőfi Sándornak az életművét. A két jelentős kortárs, az egy ideig egymással is szoros barátságot ápoló Petőfi Sándor és Jókai Mór munkássága ugyanis számos módon kapcsolódott össze.
„Újra kellene olvasni Aranyt! S nem az iskola szemével!” – hányszor hangzott már fel a kegyes óhaj, s hányszor maradt meghallgatatlanul? Újra kell olvasnunk a magunk számára Aranyt, hogy fennkölt Atyából beszélgetőtársunkká, kortárs szerzővé váljék ismét: akivel kommunikálni lehet olvasás közben – hátha van olyasmi, amiről ugyanazt gondoljuk (akkor is, ha ő persze jobban meg tudja fogalmazni a magáét…).
A mai olvasót József Attiláról és koráról más érdekli, mint a hatvanas években vagy a kilencvenes években. Az új kérdések megfogalmazása korántsem egyszerű, egyéni szándéktól függő feladat. Az újraértés buzgalmának lendületében sok írás olyan irányból és olyan önkényesen tett föl új kérdéseket (elvégre a befogadó hipertrófiájának korszakában élünk), amely kevéssé vagy egyáltalán nem volt tekintettel a költői életmű sajátszerűségére, belső koherenciájára.
Általában úgy hisszük, ismerjük Mikszáthot. De talán mégsem – eléggé. A kötet írásait végiglapozva megállapíthatjuk, hogy a 19. század végétől alkotó Mikszáth, folyamatosan, egészen napjainkig meghökkentően modern író maradt. Ha átolvassuk ezt a kötetet, bizonyossá válik, hogy már kortársai is meglátták kiragyogó tehetségét, írásművészetének sok-sok új vonását...
Szinte lehetetlen feladat Petőfi Sándor hagyományát, jelenlétét, illetve munkásságának recepcióját áttekinteni a halála után eltelt több mint másfél évszázad és napjaink kontextusában. Margócsy István arra a feladatra vállalkozott, hogy végigkövesse Petőfi irodalmi, irodalomtörténeti recepcióját a kezdetektől (Eötvös József, Erdélyi János stb.) egészen a 20. század végéig.
Kötelességünk átmenteni és népszerűsíteni mindazt, ami a korábbi évtizedek, évszázadok terméséből ma is számunkra való („Ding für uns”), illetve bekapcsolni, amit lehet, a kultúraváltás termékenyítő, gazdagító vonulatába. Alapvetően ez motiválja Király István válogatott írásainak összeállítását.
Ma már világosan láthatjuk, hogy Arany látszólagos elzárkózása a külvilágtól nem a gőg jele volt, hanem a testi nyomorúság és a kínzó betegségek eltitkolásának szándékát értelmezték többen ilyen módon félre. Arany szinte foglya lett egy olyan beállításnak, amely őt írófejedelemnek akarta beállítani, miközben saját alkatától ez teljesen idegen volt.