Gondolatbátorság

„Azok, akik elnyerték függetlenségünket, hittek abban, hogy az Állam végső célja az emberek szabaddá tétele képességeik fejlesztésére; és hogy a kormányzatban a tanácskozó erőknek kell érvényesülniük az önkénnyel szemben. A szabadságot egyaránt értékelték, mint célt és mint eszközt. Úgy hitték, hogy a szabadság a boldogság titka, és a bátorság a szabadság titka. [...] Felismerték azon veszélyeket, amelyeknek minden emberi intézmény ki van téve. De tudták, (...) hogy veszélyes elbátortalanítani a gondolkodást, a reményt és a képzeletet; hogy a félelem elnyomást szül; hogy az elnyomás gyűlöletet szül; hogy a gyűlölet veszélyezteti a kormányzat szilárdságát; hogy a biztonság ösvénye a feltételezett sérelmek és javasolt orvoslásuk szabad megvitatásának lehetőségében rejlik; és hogy a rossz tanácsok megfelelő ellenszerei a jók. [...] A komoly sérelemtől való félelem önmagában nem igazolhatja a szólás és a gyülekezés szabadságának elnyomását. Az emberek féltek a boszorkányoktól és asszonyokat égettek. A beszéd szerepe az, hogy felszabadítsa az embereket az irracionális félelmek fogságából.”

Brandeis bíró – az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának tagja –, véleménye a Whitney v. California ügyben (1927)

„Történelmi tapasztalat, hogy mindannyiszor, amikor a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozták, sérelmet szenvedett a társadalmi igazságosság, az emberi kreativitás, csökkent az emberben rejlő képességek kibontakozásának lehetősége. [...]...a véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi. [...] A létrejött sajtószabadságban senki nem hivatkozhat külső kényszerre, aki a nyilvánosság elé lép, minden sorral, amit leír, magát adja és teljes erkölcsi hitelét kockáztatja. Politikai kultúra és egészségesen reflektáló közvélemény csakis öntisztulással alakulhat ki. Aki tehát gyalázkodik, magát bélyegzi meg, és lesz a közvélemény szemében „gyalázkodó”. A gyalázkodásra bírálat kell hogy feleljen. [...] Büntetőjogi büntetésekkel azonban nem a közvéleményt és a politikai stílust kell formálni – ez paternalista hozzáállás –, hanem más jogok védelmében az elkerülhetetlenül szükséges esetben szankcionálni.”

A Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának határozata a gyűlöletbeszédről (1992)

Írta: Molnár Péter

Membrán Könyvek 13. (sorozatszerkesztő: Sükösd Miklós)