Leírás
Mivel szinte tehetetlenül kell megélnünk, hogyan pusztul ki vizeinkből az értékes halállomány és hogyan sorvadnak el annak hivatott karbantartói, a természetes vízi halászok, hogyan szennyeződnek feltartóztathatatlanul értékes természetes vizeink, és azt is, hogyan állnak mindehhez az illetékes hatóságaink. Nem lehet zokon venni a szerzőtől, hogy e könyvet nem a hideg szakmai tárgyilagossággal írta és szerkesztette meg. A könyvet inkább minősíthetjük vészkiáltás-sorozatnak, amikor szájbarágósan sokszor ismételve és több oldalról végigpásztázva veszi fűzésre azokat a tényeket, intézkedéseket, melyek vizeink minőségét, alapvető élelmiszerünknek, az ivóvizünknek és vízi környezetünknek a romlását, tönkremenetelét fogják eredményezni.
Agroinform Kiadó, 2007.
Írta: Woynarovich Elek
Woynarovich Elek további könyvei:
Vízi gerinctelen állatok határozója
Woynarovich Elek a Szatmár megyei Tiszakóródon született, 1915. november 14-én. Apja uradalmi intéző, majd önálló birtokos gazdálkodó volt. Gyermekkorát Mezőcsáton töltötte, a miskolci Királyi Katolikus Fráter György Gimnáziumban (ma Földes Ferenc Gimnázium) érettségizett (1933). A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem természetrajz-kémia szakán szerzett abszolutóriumot 1937-ben. Doktori disszertációját „Limnológiai tanulmányok a Horthy Miklós út melletti Feneketlen tón” címmel 1938-ban védte meg, summa cum laude eredménnyel. 1938-ban a Földművelésügyi Minisztérium Kísérletügyi Osztálya, Halélettani és Szennyvízvizsgáló Intézetében lett ideiglenes gyakornok, majd adjunktus és főadjunktus. 1943-44-ben a königsbergi Albertus Egyetemen tanult. Frontszolgálat és angol hadifogság után tartalékos hadnagyként szerelt le. 1946-tól az újraszervezett Halélettani Intézetben tudományos kutatói állást töltött be. 1946–58-ban a budapesti, később gödöllői Agrártudományi Egyetemen a haltenyésztést tanította meghívott előadóként, majd címzetes professzorként. 1950–53-ban az Eötvös Loránd Tudomány Egyetemen hidrobiológiát tanított. 1956-ban az MTA Tihanyi Biológiai Intézete igazgatójává nevezték ki, 1961-ben felmentették, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Állattani Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára lett, 1963-66-ban a tudományos rektor-helyettesi posztot is betöltötte. Kezdeményezésére 1966-ban elkezdődött a hidrobiológusok képzése Debrecenben. A szak 1975-ben beleolvadt az akkor induló egységes biológusképzésbe, de a Debreceni Egyetemen 2009-ben elindított hidrobiológus mesterképzés jogelődjének tekinthető. Meghívott előadóként részt vett a halászati szakemberek képzésében a Debreceni Agrártudományi Egyetemen is. 1968-tól hat évig az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Szervezetének (FAO) halászati szakértőjeként Nepálban segítette a haltenyésztés fejlesztését. Ezután három és fél évig Venezuelában dolgozott, a FAO fejlődő szubtropikus és tropikus országok haltenyésztésének fejlesztésére irányuló programjában. Itt elsősorban az őshonos Colossoma, Prochilodus és Curimata halfajok mesterséges szaporításának és tógazdasági tenyésztésének technikáját dolgozta ki. 1977-ben nyugdíjba vonult, de továbbra is dolgozott FAO-szakértőként Madagaszkáron, Iránban, Malajziában, Thaiföldön, a Fülöp-szigeteken, Tanzániában, a Közép-afrikai Köztársaságban és Zambiában. Az AGROBER-AGROINVEST kétoldali szerződései keretében szakértőként dolgozott még Görögországban, Irakban, Egyiptomban és Nigériában. 1977-től 1980-ig tudományos tanácsadó volt a szarvasi Haltenyésztési Kutatóintézetben. 1980-tól részt vett a CODEVASF/AGROINVEST brazíliai hal- és kacsatenyésztési programjának szakmai kidolgozásában, 1983-89-ben a projekt megvalósításának szakmai vezetője volt. 1990 és 2005 között kétoldalú szerződések keretében elsősorban Peruban, Bolíviában és Brazíliában folytatott halászati és hidrobiológiai szaktanácsadó tevékenységet. Oktatói munkáját nyugdíjasként sem adta fel, meghívott előadóként vett részt a Debreceni Egyetemen és a Szent István Egyetemen a hidrobiológus és halászatai szakemberek képzésében. A Nemzetközi Limnológiai Társaság (1938) és a Magyar Hidrológiai Társaság (1948) tagja, a mezőgazdasági tudomány doktora (1953), a World Aquaculture Society tiszteletbeli örökös tagja (1990), az Innovation for Development Association (IDEA, Stockholm) első halászati díjazottja (1990), az APISC (Associacao de Piscicultores, Brasil) tiszteletbeli tagja (1993), a Professzorok Batthyányi Körének tagja, a Debreceni Egyetem (2003) és a Szent István Egyetem díszdoktora (2005) volt. 1977-től a Halászat című tudományos folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke volt, szakmai munkásságát több tucat könyv és több mint kétszáz tudományos és ismeretterjesztő cikk fémjelzi. Megemlítendők a halastavak széntrágyázása, valamint a süllő, csuka és ponty mesterséges szaporítása terén elért eredményei, melyekkel megnyitotta az utat más halfajok mesterséges szaporítási technológiájának kidolgozásához. A pontyikra ragadósságának megszüntetésére szolgáló eljárása megalapozta a biztonságos és kiszámítható pontytermelés nagyüzemi fejlődését. Nevéhez köthető több különböző meleg égövi halfaj mesterséges szaporítási módszerének a kidolgozása, továbbfejlesztette a halszaporító állomások működési rendszerét és felszereltségét. Jelentős érdemei vannak számos fejlődő ország haltenyésztési rendszerének a kidolgozásában, valamint az extenzív, fél-intenzív és intenzív haltenyésztés gyakorlatának fejlesztésében és elfogadtatásában. 1957-ben kezdeményezésére indult a máig minden évben megrendezésre kerülő Hidrobiológus Napok rendezvény, a hidrobiológusok, hidrobiológiához kapcsolódó szakemberek szakmai találkozója. Itthon és külföldön szakember-generációkat nevelt, de nem csak szakmai ismeretekre, hanem emberi tartásra és becsületre is, s példát mutatott szakma-szeretetből, kitartásból. Mindig szívén viselte a Balaton vízminőségének és halállományának alakulását, aktív szószólója volt a természetes vizeket érő szennyezések megszüntetésére irányuló törekvéseknek és a természetes halfauna védelmének, ahol a szakszerű, hagyományos halászat kellő szerepét és kiemelkedő hasznosságát hangsúlyozta. 2011. október 2-án hunyt el, sírja Alsóörsön található.
Paraméterek
Szerző | Woynarovich Elek |
Cím | Vízi környezetünk védelme |
Alcím | Mentsük meg vizeinket önmagunktól önmagunknak |
Kiadó | Agroinform Kiadó |
Kiadás éve | 2007 |
Terjedelem | 140 oldal |
Formátum | B/5, ragasztókötött |
ISBN | 978 963 502 862 7 |
Tartalom
Előszó az olvasóhoz
Bevezetés. Vizeink sorsának történeti áttekintése
I. fejezet. A víz, mint környezet
I/1. A víz jelene és jelentősége Földünkön
I/2. Földünk vízkészlete
I/3. A víz körforgása
I/4. Környezetvédelem, természetvédelem
I/5. A vízi környezetvédelem szükségességének kialakulása
I/6. Környezetünk szennyezései nagy vonásokban
I/7. A szárazföldi és vízi élettér közötti különbözőség
I/8. Az édesvizek megjelenési formái
I/9. Vizeink minőségi kívánalmai
I/10. Az édesvíz fizikai és kémiai tulajdonságai
I/10.1. A víz fizikai tulajdonságai
I/10.2. A vizek kémiai tulajdonságai
I/10.3. Az élőlények élettevékenységei
II. fejezet. Élet a vizekben
II/1. A vízi életet megváltoztató hatások
II/2. Életterek a bioszférában
II/3. A vízi élettér
II/4. Az édesvízi élettér
II/5. A vizek élőhelyei
II/6. Vizeink legfontosabb élőlény csoportjai
II/6.1. Baktériumok
II/6.2. Cianobaktériumok (kék algák)
II/6.3. Algák
II/7. Vizeink legfontosabb állatcsoportjai
II/7.1. Egysejtû állatok (Protozoa)
II/7.2. Kerekes férgek (Rotatoria)
II/7.3. Alsóbbrendű rákok
II/7.4. Vízi rovarok
II/8. Az alsóbbrendű vízi élőlények biológiai és környezetükben végzett tevékenységei
II/8.1. Az elbontó baktériumok (oxibionta baktériumok)
II/8.2. Fotoszintetizáló szervezetek (cianobaktériumok, algák, vízbe visszavándorolt növények)
II/8.3. Állatok (kész szervesanyag-evők)
II/9. Az életterek tulajdonosai és támadói
II/10. A halak szerepe vizeink környezetvédelmében
II/11. A hasonló állóvizek élővilágának összehasonlíthatósága
III. fejezet. Vizeink szennyezettsége. Mi lehet a megoldás?
III/1. Visszaélések vizeinkkel
III/2. A vizek szennyeződése és azok természete
III/2.1. Városok házi szennyvizei, mint a legfontosabb szennyező forrás a múltban és a jelenben
III/2.2. Az ipari szennyvizekkel való törődés
III/2.3. A szennyvizekkel és a halélettel együtt törődött a hivatalos szerv
III/2.4. Vízi környezetvédelmünk és a halállomány
III/2.5. A Halélettani és Szennyvízvizsgáló Intézet felosztása és annak következményei
III/3. A vízszennyezések törvény adta lehetőségei hazánkban
III/4. Mit kellene, és mit lehetne tenni, hogy természetes vizeink tiszták és egészségesek legyenek
Irodalom