Viszály és együttélés
Paraméterek
Szerző | Ittzés Gábor |
Cím | Viszály és együttélés |
Alcím | Vallások és felekezetek a török hódoltság korában |
Kiadó | Universitas Kiadó |
Kiadás éve | 2017 |
Terjedelem | 623 oldal |
Formátum | B/5, keménytáblás |
ISBN | 978 963 9671 63 8 |
Eredeti ár:
3.360 Ft
3.024 Ft
Online kedvezmény:
10%
Az itt megjelenő húsz tanulmány szerzői – egyetemek, kutatóintézetek, levéltárak munkatársai – csaknem ugyanannyi tudományos műhelyt képviselnek az ország, sőt a Kárpát-medence különböző régióiból. A kötet ezzel széles keresztmetszetét adja a korszak hazai kutatásának. |
|
|
Leírás
A Reformáció Emlékbizottság Vallásközi Munkacsoportja 2015. november végén „Vallások együttélése egykor és most” címmel konferenciát rendezett. Az első ülés a vallásközi kapcsolatok aktuális kérdéseit járta körül, míg a délutáni előadások történelmi perspektívában vizsgálták a kérdéskört, ezen belül külön figyelmet szentelve a katolicizmus és a reformáció hódoltságbeli helyzetének. Ennek a konferenciának a kérdésfelvetéséből – ha nem is a konkrét anyagából – nőtt ki ez a tanulmánykötet. A kibontakozó beszélgetés – szakmai vita – és a hallgatóság visszajelzései ugyanis egyértelműen jelezték, hogy a témát érdemes részletesebben is körüljárni, mint amire négy húszperces előadás lehetőséget adott. Ugyanakkor az is hamar egyértelművé vált, hogy a történeti és a mai társadalmi kérdések együttes tárgyalása szétfeszítené egyetlen kötet kereteit. Így született meg a döntés a történeti szekció tematikájának tanulmánykötetben történő feldolgozásáról, a könyv előkészítése pedig átkerült az emlékbizottság Tudományos Munkacsoportjához. Az itt megjelenő húsz tanulmány szerzői – egyetemek, kutatóintézetek, levéltárak munkatársai – csaknem ugyanannyi tudományos műhelyt képviselnek az ország, sőt a Kárpát-medence különböző régióiból. A kötet ezzel széles keresztmetszetét adja a korszak hazai kutatásának, és tükrözi a Tudományos Munkacsoportnak azt a többéves törekvését, hogy a reformációkutatást elsősorban ne saját tudományos projektek elindításával, hanem a már működő kutatóhelyek munkájának és együttműködésének ösztönzésével segítse elő. Egyúttal azonban ez a könyv a munkacsoport legjelentősebb közvetlen hozzájárulása is ehhez a szakmai munkához, hiszen a vállalkozás számtalan szállal kötődik a Reformáció Emlékbizottsághoz. A szerkesztés és kiadás az emlékbizottság támogatásával történt. A kötet szerkesztője, szaklektora és kiadója a munkacsoport tagja, de a szerzők között is megtalálható a munkacsoport tagja éppúgy, mint a Tudományos Munkacsoport szakmai irányításával meghirdetett kutatási pályázatok nyertesei. (Ittzés Gábor)
Universitas Kiadó, 2017.
Szerkesztette: Ittzés Gábor
Lektor: Fazakas Gergely Tamás
Az idegen nyelvű összefoglalásokat lektorálta: Csáky-Pallavicini Krisztina (német), Győri Gábor (angol)
Tartalom
Lectori salutem (Dr. Hafenscher Károly)
Szerkesztői előszó (Ittzés Gábor)
Protestantizmus és katolicizmus a hódoltságban
Csepregi Zoltán: A török a protestánsokat pártolja? A hódoltsági reformációról Melanchthontól Bullingerig
Varga Szabolcs: Reformáció a Dél-Dunántúlon a 16. században
Ács Pál: Az Ige fogságában: Biblia és bibliaismeret Magyarországon a reformáció korában
Muntán Emese: Felekezeti határok áthágása: Törvénytelen és vegyes házasságok a 17. századi Temesközben és a Szörénységben
Pázmány és a kora újkori iszlámismeret
Dobrovits Mihály és Őze Sándor: Magyarország török hódoltsága és az iszlám ismerete a 16. század második felében és a 17. század első harmadában
Bitskey István: Katolikus szerzők iszlámképe a hódoltság idején
Varsányi Orsolya: A „Mahomet vallása” és az „Vytoc” Pázmány Péter Kalauzában
Tusor Péter: Kortársak vallomásai Pázmány Péterről: Itáliai adatok származásához, felekezetváltásához, misszionálásához
Toposzok és sztereotípiák a kora újkori unitarizmuskritikában
Balázs Mihály: Közel az iszlámhoz? Újabb kutatások a korai unitárius Adam Neuser és a muszlim hit viszonyáról
Lovas Borbála: Magyar török, kicsiny pogány, zsidózó és vaddisznó: Enyedi György és az unitarizmus kritikája a 17. században
Vallás a politika, diplomácia és háború kontextusában
Balogh Judit: Apafi Mihály erdélyi fejedelem portai diplomatáinak felekezeti hovatartozása és kapcsolatrendszere
H. Németh István: Kassa, egy többfelekezetű régióközpont jellegzetességei a 16-17. században
J. Újváry Zsuzsanna: A barsi református falvak a török uralom alatt és az 1599. évi tatárpusztítás
Bagi Zoltán Péter: A bécsi zsidó közösség és Mordechai (Marx) Meisl pénzügyi szerepvállalása a tizenöt éves háborúban (1591-1606)
A török kori szakrális építészet öröksége
Sudár Balázs: Dzsámivá alakított templomok a hódoltságban
Mikó Árpád: A magyarországi oszmán-török épületek szerepe művészettörténetünkben. Műemlékvédelem és művészettörténet-írás
Baku Eszter és Kovács Máté Gergő: A kulturális emlékezet rétegei: Oszmán épületek emlékezete Magyarországon
Vallásközi és felekezeti kölcsönhatások a művészetekben
Gerelyes Ibolya: Az arabeszk motívum megjelenése a 16-17. századi mezővárosi ötvösségben
Ferenczi Ilona: Üdvözlégy, Mária – Üdvözlégy, Krisztus: Keresztény felekezetek közös dallamkincse a 16-17. században
Péter Éva: Dallamok felekezetváltása a 16-18. századi gyülekezeti énekgyakorlatban
Függelék
English Abstracts
Deutsche Zusammenfassungen
A kötet szerzői
Képek
Névmutató