Vallás, vallástudomány, vallástudósok

A vallás az emberi kultúra részeként a társadalmak kialakulásában, szerteágazó alakváltozataiban „a világ varázstalanításáig” alapvető szerepet játszott a történelemben, s noha a felvilágosodás után úgy tetszett, hogy a 19. századi Európában a magánszféra jelentéktelen része lesz, a 20. század ezt a folyamatot visszafordította. Ez természetesen a rációba és a haladásba vetett bizalom megrendülésének a következménye volt. A vallás az ember által létrehozott szimbólumok (nyelv, művészetek, történelem stb.) között sajátos köztes világot alkot, aminek a révén az ember viszonyt alakít ki a természettel, és megtapasztalja önmagát. Alakváltozatai végtelen gazdagsága és merőben más társadalmi szerepe miatt a vallás sokféle megnyilvánulása nem egyneműsíthető. E mindig ugyanaz és mindig más jelenséget számos tudomány szempontját fölhasználva igyekszik számba venni a vallástudomány. Munkánk a tárgy jellegének megfelelően három részből áll. Az első részben a vallási jelenséget járjuk körbe, s a megközelítések lezárhatatlan változatosságában érzékeltetjük a tárgy Próteusz módjára változó jellegét. A második részben a vallástudomány fokozatos kialakulását elemezzük a modernitás kezdetétől (Bodin, Fontenelle, Vivo, Hume stb. munkásságával) a 19. századig. A harmadik részben (néhány jelentős keleti előd bemutatása után) a 19-20. század úttörő vallástudósai munkásságát elemezzük Bachofentől és Max Müllertől Eliadéig és tovább. Mindegyik szerző esetében alapos bibliográfiát adunk, amely tartalmazza az adott szerző munkásságát és a rá vonatkozó szakirodalmat.

Írta: Simon Róbert