Valerius Flaccus és az epikus hagyomány

Valerius Flaccus nevét Argonautica című töredékes eposza miatt őrzik az irodalomtörténetek és a lexikonok. A mű újkori befogadástörténetének újkori századában annak a veszélye fenyegette a szerzőt, hogy olvasók híján csakis lexikonok és irodalomtörténetek szereplője válik belőle. Szokatlanul heves kritikát váltott ki az Argonautica számtalan elemzőjéből. Az Argonautica ugyanis sajátos választ ad a korszak epikájának kétségtelenül legnagyobb kérdésére: hogyan létezhet tovább egy irodalmi műfaj a beteljesítő remekműmegszületése után? Milyen lehetőségeik vannak az utódoknak a klasszikussá vált költőelőd árnyékában? 

Ferenczi Attila könyve a római irodalom ezüstkorának a klasszicizmus és modernitás fogalmi dualizmusába belezavarodott olvasóját segíti ki a gödörből: világossá teszi, hogy Valerius Flaccus Argonauticája éppen azért jó eposz, mert azáltal modern (sőt posztmodern!), hogy klasszicista.

Argumentum Kiadó, 2003.

Apollo könyvtár 24.

Írta: Ferenczi Attila