Irodalomtudomány
Noha az életrajz történetet mesél, mindeközben olyan portrét tár elénk, mely az adott személy önmagával folytatott vívódásait, döntési helyzeteinek nehézségeit mutatja be. […] Minden életrajz tükör is egyúttal: az egyén életén keresztül önmagunkat és társadalmunkat, korunkat segít jobban megérteni.
Kötetünk a Csehov által reprodukált minta rajzolatára, a kereső ember perspektívájában feltáruló élményre összpontosítva szeretne megemlékezni Anton Pavlovics Csehov születésének a közelmúltban ünnepelt 150. évfordulójáról.
Darvasi Ferenc hiánypótló beszélgetései Mándyt élete lehető legtöbb korszakában, helyszínén és fordulópontján mutatják be.
Lőkös István Magyarországon elsőként vállalkozott e páratlanul gazdag, magyar vonatkozásokkal teli, olykor Krúdy Gyula írásait asszociáló, Turgenyev által is inspirált életmű monografikus feldolgozására.
Az Arany kritikai kiadás keretein belül négy részre tervezett alsorozat készül Arany János széljegyzeteiből. A kötetek törzsanyagát a nagyszalontai Emlékmúzeumban fennmaradt Arany-könyvtár margináliái képezik, de bekerülnek a magyarországi közgyűjteményekben (MTAK, OSzK) fennmaradt néhány kötet jegyzetei is.
A könyv hőse olyan író, akit a meséi emeltek a halhatatlanok sorába. Minden körülmény: a rácpácegresi örökség, a látásmódja, a fantáziája, a beszédmódja mesemondóvá tette...
A JATE Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék rendezésében 1996. október 29-30-án került sor a Leopardi Visto Dagli Ungheresi (Leopardi magyar szemmel) című konferenciára. A kötet a konferencián elhangzott előadásokat tartalmazza, olasz és magyar nyelven.
Lebilincselően izgalmas, élvezetes és katartikus olvasmány ez a levelezés, amelyet hatalmas ismeretanyagot közvetítő jegyzetek egészítenek ki. Szép számmal olvashatunk újdonságokat is, amelyek közül nem egy szenzációszámba megy.
Az ember tragédiájának enciklopédiája – ez ennek a szótárnak a műfaja, s bár kissé nagyképűnek tűnik, arra utalunk ezzel, hogy az itt közölt 372 címszóba sűrített ismeretanyag jóval több, mint egy átlagos Tragédia-kiadás jegyzetapparátusa. A kisebb-nagyobb terjedelmű szócikkek nemcsak Madách rendkívüli műveltségéről adnak tanúságot, de részleteikben is meghökkentőek.
Bár Az ember tragédiája kétségtelenül a főmű, s helye vitathatatlan a magyar irodalmi kánonban – a Madách-életmű egészének ott kell lennie legfontosabb irodalmi ismereteink között, magyar irodalmi műveltségünk, Az ember tragédiája igazi beépülése kultúránkba csakis az egész Madách-életmű megismerése által lehet teljes és eredményes.
Az athéni Aischinés első törvényszéki beszéde Kr. e. 346/5-ben egy állítólagos egykori férfi prostituált, Timarchos ellen íródott, aki hiába számított tapasztalt és jó kapcsolatokkal rendelkező politikusnak, züllött múltja miatt Aischinés mégis alkalmassági vizsgálatot indított ellene. Bár szilárd bizonyítékkal nem tudta alátámasztani vádjait, színes történetek és ravaszul megválasztott érvek révén mégis polgárjogának elvesztésére ítéltette Timarchost.
Rendhagyó és formabontó magyar irodalomtörténet – lexikon formában. Összesen 655 szócikkben 332 magyar író műfajilag változatos szépirodalmi könyvét 52 szócikk-író ismerteti. A hagyományos írói pályaképek helyett a kézikönyvben egyedi könyvek rövid, orientáló és informatív ismertetéseivel találkozik az olvasó.
Hausner Gábor a Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos munkatársa. Jó két évtizedes Zrínyi-kutatásait összegző kismonográfiája több szempontból is határterületen mozog. A költő és hadtudós Zrínyi Miklós hadelméleti gondolkodásának és katonai tevékenységének eszmetörténeti vizsgálata során egyszerre tekinti át az irodalomtörténet, a történettudomány, a hadtörténet és művelődéstörténet idevágó kutatásait és sokszor egymásnak ellentmondó következtetéseit.
A kötet esettanulmányok segítségével igyekszik bemutatni a gyerekirodalom közvetítettségének összetett kontextusait. A gyerekirodalmi műfajok (állatmese, gyereklíra stb.), a film, a képregény, az iskola mint médium, a 19-20. századi és a kortárs gyerekirodalmi sajtóintézmények és -műhelyek, a politikai ideológiákat közvetítő gyerekirodalom példáin keresztül a kötet szerzői sokféleképpen igyekeznek a gyerekirodalom és medialitás kapcsolatára irányítani a figyelmet.
A kötet a tudományos magyarázat jellemzőit és jelentőségét tárgyalja az irodalom- és nyelvtudomány, a klasszika‑filológia, a néprajz és a zenetudomány területén.
Most, amikor sokakat követve belekezdünk Hérakleitosz töredékeinek folyamatos interpretációjába, mely tulajdonképpen szemtelenség nagyjából két és fél évezred értetlenségével dacolón, abban a reményben tesszük, hogy van esélyünk a célunk elérésére.
Azon túl, hogy legelőször is nyelvi képződmény, az irodalmi műalkotásnak nincs időtlen lényege. Ugyanakkor minden nagy korszakban lényegi ismérvek alapján tekintünk műalkotásnak egy szöveget. Az értelmezés gyakran mégis úgy lát munkához, mintha már mindig is tudná, mi és miként tesz műalkotássá egy szöveget, sőt, mintha eleve elintézett kérdés volna, hogy mi számít műalkotásnak egyáltalán. Kivált pedig nagy műalkotásnak.
Általában úgy hisszük, ismerjük Mikszáthot. De talán mégsem – eléggé. A kötet írásait végiglapozva megállapíthatjuk, hogy a 19. század végétől alkotó Mikszáth, folyamatosan, egészen napjainkig meghökkentően modern író maradt. Ha átolvassuk ezt a kötetet, bizonyossá válik, hogy már kortársai is meglátták kiragyogó tehetségét, írásművészetének sok-sok új vonását...
A válogatáskötet az irodalomtörténész szerző legjobb műértelmezéseit, szoros szövegelemzéseit, illetve neves kollégái monográfiáiról szóló legfontosabb szakkritikáit tartalmazza. Kármán József, Berzsenyi, Vörösmarty, Kazinczy a klasszikus magyar irodalom korszakát idézik, ám Szerb Antal, Borbély Szilárd és Péterfy Gergely elvezetik az olvasót a modernség korán át egészen a kortársak világáig.
A színháztörténet modernitást lezáró műve, amely a színházat még Isten-kérdésnek fogja fel, minden bizonnyal Samuel Beckett Godot-ra várva című drámája, amely A játszma vége tökéletessé csiszolt metafizikai sakkjátékszínházban teljesedik be. A drámairodalom Beckett után szakít ugyan a több évezredes metafizikai genealógiával, de nem a színház; több olyan alkotót ismerünk ugyanis – Jeles András, Silviu Purcãrete, Romeo Castellucci –, akik a theatrum theologicum bűvkörében alkotnak: számukra a színházi előadás a létezés kozmikus kérdéseinek a közösségi rítusa.
Gergye László ismeretlenebb oldaláról mutatja meg nekünk Kazinczyt, eddig kevéssé méltatott neoklasszicista lírai költészetét elemzi, lehetőséget teremt arra, hogy Kazinczyt a rokokó líra válfajaként ismert gráciaköltészet művelőjeként értsük.