Irodalomtudomány

A kötet központi témája mind a drámatörténetben, mind a színházi előadásban izgalmas kérdést állít előtérbe. A hiány, csonkítás, kihúzás, elhallgatás érinti a drámák esetében a szöveg megrövidítését, aminek lehetnek gyakorlati okai (az előadás hossza), de épp így szerepet játszhat benne a cenzúra, vagy a rendezői koncepció. A színpadi hiányhoz sorolható például a néma szereplők jelenléte (a megszólalás hiánya) vagy a testcsonkítás színrevitelének megoldásai, de épp így a kulturális átírások során bekövetkező csonkítások, kihagyások, az eredeti műben szereplő sajátosságok megváltoztatásai.

A kötet lapjain az olvasó az archaikus (és kisebb részben a kora klasszikus) római irodalom kevésbé közismert, de annál izgalmasabb fejezetébe, a legkorábbi latin nyelvű Homéros-fordításokba és -feldolgozásokba nyerhet betekintést. 

Bár a mű magán hordozza a szocialista tudományosság „objektív” stílusjegyeit és bőven idéz a marxizmus klasszikusaiból is, a korszak irodalmáról, egyszersmind a felbomló szocialista társadalomról hiteles és értékes elemzést nyújt. Főleg irodalomtörténészek és a korszakkal foglalkozó társadalomtörténészek figyelmébe ajánlható az elemzett szépirodalmi művek listájával és szakirodalmi bibliográfiával záródó mű.

A világirodalomban vannak nagyon rövid idő alatt keletkezett terjedelmes regények. Stendhal például mindössze ötvenkét nap alatt vetette papírra A pármai kolostort. Ottlik Géza – tudjuk jól – nem siette el ennyire élete meghatározó élményének, a kőszegi katonaiskolában szerzett tapasztalatainak irodalmi formába öntését. Lényegében egész pályája során ugyanazt az egy regényt írta.

Irodalmi szenzáció Erdős Renée önéletírásának megjelentetése. Benne őszintén és részletesen mesél életéről, karrierjéről, fiatalkori álmairól, amikor színésznő szeretett volna lenni, továbbá kétségeiről és vívódásairól, valamint nem utolsósorban versről, prózáról, az első kísérletekről.

Az összehasonlító stíluselemzés mint egy fajta hatástörténeti vizsgálódás kiszélesíti a stiláris elemzés szempontjait és irányát: mert célja a hatásesztétikai tényezők felderítése az irodalmi szöveghagyományban. Az összevető-szembesítő vizsgálat a hatás-ellenhatás-kölcsönhatás jelenségeit értelmezi, ezzel segítve az irodalomértést, irodalomértelmezést, közvetve pedig az egyén önmegértését.

A három kötetben készülő, az írók és költők képzeletében született s az egyetemes és magyar irodalom alkotásaiból ismert szereplőket bemutató lexikon első kötete az irodalom előtti irodalom, az emberiség ősi, kollektív alkotásaiban megjelenő alakokat vonultatja fel alfabetikus rendben.

Ilyen lexikon, vagyis az a fajta betűrendes mű, amely nem az írókról, költőkről szól – efféle mindig volt és mindig lesz seregével –‚ hanem az általuk teremtett és náluk sokkal hosszabb életű figurákról, világszerte alig készült több egy tucatnál.

A kézikönyv az irodalom kérdései iránt érdeklődő közönség tájékozódását kívánja elősegíteni olyan módon, hogy az irodalomelmélet legfontosabb ismereteit rendszeres áttekintésre és enciklopédikus teljességre törekedve foglalja össze.

A monográfia középpontjában Csokonai három vígjátékának, a Gersonnak, a Culturának és Az özvegy Karnyónénak elemző értelmezése áll. A szerző e szövegek háttereként megrajzolja a magyar komédia XVIII. századi történetét, a dráma- és színház történeti szempontokat poétikai és nyelvelméleti összefüggésbe helyezi.

E kötet a XVII–XVIII. századi magyarországi, közép- és alsófokú iskolakultúrát, kiemelten a színpadi és zenei életet, annak világi mecénásait és korabeli funkcióját vizsgálja, elsősorban a korabeli iskoladráma-színlapok alapján; emellett szövegeket és dallamokat nyújt a mai alkalmazás céljából.

A mű különleges és egyedülálló: éppen „korszerűtlenségében” aktuális és „időszerűtlenségében” időtlen. Egy a huszadik és a huszonegyedik század fordulóján élő kései reneszánsz ember és alkotó költeménye egy a tizenötödik századi korai reneszánsz idején élt költőről.

A könyv John Millington Synge (1871–1909) ír drámaíró színpadra szánt életművét dolgozza fel, s mint ilyen az első magyar nyelvű monográfia a szerzőről. Célja, hogy Synge-et és munkásságának kulturális beágyazottságát a gyarmati közegben születő és ezért sajátosan fejlődő ír modernizmus jellemzőivel együtt alaposabban megismertesse a színháztudomány hazai kutatóival, tanárokkal és diákokkal, valamint a színházi világ képviselőivel és a drámák olvasóival, illetve nézőivel. 

A kötet középpontjában Jókai műveinek retorikai szempontú elemzése áll, a retorika rendszere szerint haladva: inventio, dispositio, elocutio; azaz érvelés, szerkezet, stílus.

A Jókai-enciklopédia betűrendes elrendezésben megmagyarázza, értelmezéssel látja el Jókai regényeinek ma már nehezen érthető szavait, kifejezéseit; megadja a regényekben szereplő idegen nyelvű szavak, kifejezések, mondatok magyar fordítását, feltüntetve, hogy az adott szöveg milyen nyelvű ismereteket közöl Jókai regényalakjairól, a műveiben szereplő személyekről; röviden bemutatja a regényekben felbukkanó történelmi eseményekhez kapcsolódó szavakat, fogalmakat.

Madarász Imre, több fontos, az olasz irodalommal foglalkozó könyv szerzője, az olasz irodalom klasszikusait ezúttal új, kevésbé ismert oldalukról mutatja be.

Az író katona nem ismeretlen irodalmunk történetében. A penna és a kard egyre nehezebben békült össze az 1760–1810 közötti fél évszázadban magyar íróink életvitelében, értéktudatában. Hogyan, miért: erre keres válaszokat ez a kötet.

Minden valódi költészettörténeti fordulat új gondolati, poétikai és filológiai összefüggéseket hoz ugyan felszínre, az 1920-as és 1930-as évek fordulóján azonban a szokásosnál is nagyobb tétekre megy ki a játék. A kései modernség korszakküszöbének megértése ezért minden bizonnyal alapkérdése a magyar költészettörténet egy – régtől esedékes – új koncepciójának.

Az öt legnagyobb és legismertebb olasz költő és prózaíró műveinek mély és aprólékos, a nyelvi és retorikai finomságokra érzékeny értelmezését nyújtja Hoffmann Béla kötete. Az írások fókuszában a költői nyelv működése és a gondolat nyelvi megformáltságának vizsgálata áll.

A közel háromszáz szövegközti képet és több mint 2000 – Blaschke János által készített – könyvillusztrációt tartalmazó kiadvány átfogó képet ad a 19. század első évtizedeinek közép-európai művelődéséről, kultúrájáról, eszméiről és hétköznapjairól.