Szertartásos kémia

A mai köznapi és szakmai szóhasználatban a függőség – az „addikció” – kifejezés nem egy betegségre vonatkozik, hanem egy megvetett devianciára. Ezért a „drogos” kifejezés sem egy jóhiszemű betegre utal, hanem egy stigmatizált identitásra, amellyel a személyt általában akarata ellenére bélyegzik meg. Ennek következtében a függőség (vagy drogabúzus) a mentális betegségekhez vagy a boszorkánysághoz, a (kábítószer)-függő személy pedig a mentális beteghez, illetve a boszorkányhoz hasonlatos annyiban, hogy mindezekkel az elnevezésekkel deviancia-kategóriákat, illetve az ezekbe a kategóriákba sorolt személyeket illetik. Pontosabban úgy fogalmazhatnánk, hogy a függőség egy különleges mentális betegségnek tekinthető, mint ahogy a hisztéria, a depresszió és a skizofrénia is különleges mentális betegségek.

Következésképpen a mentális betegségekkel és a pszichiátriaiparral kapcsolatos, máshol – különösen a The Myth of Mental Illness (A mentális betegség mítosza) és a Manufacture of Madness (Az őrültség gyártása) című műveimben – kifejtett észrevételeim és érveim, mutatis mutandis, alkalmazhatók a kábítószerfüggésre, a kábítószerfüggőkre és az úgynevezett szakértőkre is, akik megnyilatkozásaik szerint szüntelenül és önzetlenül a kábítószerfüggők érdekében munkálkodnak. Itt megpróbálom elkerülni korábbi észrevételeim és érveim megismétlését, és amennyire csak lehetséges, a droghasználat, illetve a droghasználók üldözésének azon aspektusaira próbálok szorítkozni, melyek ezeket a viselkedésmódokat jellemzik, és az orvosilag meghatározott deviancia más típusaitól, valamint azok pszichiátriai üldöztetéseitől megkülönböztetik.

A boszorkány figurája kezdetben egy különösen viselkedő nőről mintázódott, az elmebetegé egy vérengző mániákusról, a drogosé pedig egy tébolyodott kábítószer-függőről; de amint ezek már nem csak pusztán valóságos, ám időközben roppant fontossá vált kategóriákként kezdtek viselkedni, gyorsan kitágultak azok a színterek, ahonnan ezek a devianciakategóriák feltöltődhettek. Végül bárkiről – kivéve talán a legsikeresebb devianciaforgalmazókat és hatalmas gazdáikat – „kideríthették”, hogy boszorkány, elmebeteg vagy drogos; a boszorkányság, az elmebaj, illetve a drogfüggőség pedig „járványos méretű sorscsapásként” fogalmazódott meg, mellyel bárki „megfertőződhetett”.

A kábítószerfüggőség fogalmának forgalomba hozatala során három összefonódó mechanizmus különböztethető meg a „függőségre hajlamos” személyek létrehozásának és megjelölésének folyamatában. Az első mechanizmus bizonyos anyagok „veszélyes narkotikumként” való besorolása, melyek se nem veszélyesek, se nem narkotikumok, ám különösen népszerűek egyes csoportok körében. E csoportok tagjai szinte kínálják magukat a társadalmi és pszichiátriai megbélyegzésre (ilyen anyagok a marihuána és az amfetaminok, és ilyen csoportok a nagyvárosi feketék és Puerto Ricó-iak, valamint a fiatalok csoportja). A második mechanizmus ezeknek az anyagoknak a betiltása és a használatukkal kapcsolatba hozható személyeknek mint ártalmas bűnözőknek („dílereknek”) és őrült pácienseknek („drogosoknak” és „kábítószerfüggőknek”) – korrupt és szeszélyesen változó jogi eljárások által való – üldözése. A harmadik mechanizmus annak folyamatos hangoztatása, hogy a „veszélyes kábítószerek” fogyasztása riasztó méretekben növekszik, ami hatásában úgy működik, mint egy hatalmas reklámhadjárat: vagyis olyan drogok fogyasztására sarkall, amelyek állítólag különleges „élvezetek” forrásai, és bár illegálisak, törvénytelen csatornákon mégis könnyen hozzáférhetők. Ezek a folyamatok kimeríthetetlen „nyersanyagforrást” biztosítanak a hivatalos minősítésű drogosok szükség szerinti előállításához.

Ahogy a keresztény Nyugat szembesült valamikor a boszorkányság problémájával, úgy szembesül ma a tudományos világ a drogproblémával. A probléma, annak idején a boszorkányság kérdéskörénél éppúgy, mint ma a droghasználaténál, magából a problémaként való kezelésből ered. A „drogprobléma” előállítása azonban olyan jelenségek létrejöttéhez vezet, melyek többféleképpen leírhatók, illetve melyekkel többféleképpen lehet foglalkozni. Sok ilyen jelenséget – különösen bizonyos „veszélyes drogoknak” nevezett anyagok betiltását és „drogfüggőségnek” nevezett használatukat – ma farmakológiai tankönyvekben tárgyalnak, ami olyan, mintha a szenteltvíz alkalmazását szervetlen kémiai tankönyvekben fejtegetnék. Ha a drogfüggőség azért tartozik a farmakológia témakörébe, mert a függőségnek a drogokhoz van köze, akkor a keresztelés tanulmányozásának a szervetlen kémia témakörébe kell tartoznia, hiszen ez a szertartás vízzel történik.

Írta: Thomas Szasz

Fordította: Takács Judit