Rozsnyói farsang – 1730

A helyenként még ma is élő, magyar falusi tánczenei hagyomány sejteti, milyen gazdag tánc és zenei élet lehetett Magyarországon az elmúlt századok során. A korábbi, többnyire táncainkra vonatkozó feljegyzések mellett, a 18. század elejétől megszaporodó dallamlejegyzések is ezt támasztják alá. A 18. századi magyar hangszeres zenei gyűjtemények anyagának a még ma is, vagy az utóbbi időkig hallható, főleg erdélyi vagy a partiumi területekről származó táncdallamokkal való összehasonlítása már az 1990-es évek vége felé talán sejthető, mégis meglepő eredményt hozott. Több mint 1400 dallam egybevetése után nyilvánvalóvá vált, hogy az a szép, archaikus hangszeres zene, amit az erdélyi és a partiumi falvak zenei hagyományából megismertünk, sok mindent megőrzött a történelmi Magyarország régi hangszeres zenéjéből. Az összehasonlított dallammennyiség időközben a 2000 dallamot is meghaladta, ami még jobban megerősítette a korábbi megállapítást. 2021 elején, a pandémia okozta kényszerű bezártság kitűnő alkalmat teremtett az elmélyült, anyagfeldolgozó munkára. 18. századi hangszeres gyűjteményeink már eddig is, számos alkalommal átvizsgált dallamanyagának újbóli áttanulmányozása a korábbinál is érdekesebb és fontosabb felismeréshez vezetett: az erdélyi és partiumi falvakban az utóbbi időkig, illetve helyenként a mai napig hallható szép, archaikus hangszeres zene a történelmi Magyarországon belül, a források tanulsága szerint, elsősorban a Felvidék régi hangszeres zenéjének maradványa, amely zenei örökség azonban mind ez idáig nem kapott kellő figyelmet, emlékét csak kéziratos gyűjtemények őrzik. 18. századi hangszeres tánczenei gyűjteményeink szinte mindegyike felvidéki eredetű, vagy eredete Felvidékhez köthető. Míg a csekély számú 17-18. századi erdélyi zenei kéziratokban csupán néhány tucat táncdallam található, a felvidéki vagy Felvidékhez köthető eredetű korabeli gyűjtemények több száz hangszeres dallamot, nagyrészt táncdallamot tartalmaznak. Közöttük a 290 évvel ezelőtt, Rákóczi Ferenc korában lejegyzett dallamokban fölfedezhetjük az erdélyi Mezőség zenéjében még ma is hallható díszítmények kottaképét, valamint mezőségi, felső Maros-menti, székelyföldi dallamok, illetve dallamrészek változatait, Erdély-szerte hallható hangszeres közjátékok korabeli formáit.

A fenti eredményekhez vezető úton az első mérföldkövet Domokos Pál Péter: Hangszeres magyar tánczene a XVIII. században című munkája jelentette, amely több száz 18. századi magyar hangszeres dallam mellett elsőként közölt válogatást a Zay-ugróci (korábbi nevén Apponyi) kéziratból, valamint elsőként tette közzé a nagyszombati magyar tánczenei gyűjtemény füzeteinek dallamanyagát. Az 1730-as évekből származó Zay-ugróci kézirat az egyik legkorábbi, jelentős mennyiségű dallamot tartalmazó tudósítás a magyar hangszeres zenei hagyományról. Ebben, valamint más korabeli zenei gyűjtemények dallamanyagában felismerhető a Szabolcsi Bence által is említett, nagyjából a 17. század második felére tehető hangszeres zenei stílusváltás is, így egyrészt a gyűjtemények kapcsot jelentenek a régi és új magyar hangszeres zenei stílus között, ugyanakkor egy még korábbi, de még máig is élő hangszeres dallamanyagról is tudósítanak (Pl. bizonyos Balassi versek dallamairól, e dallamok hangszeres változatairól). A kéziratok zenei anyagában kirajzolódnak a talán tipikusan magyar és tipikusan európai hangszeres dallamtípusok is. A 17. század végi, 18. század eleji kéziratok zenei anyaga felbecsülhetetlen értékű tájékoztatást ad a korabeli tánczenei műfajokról, a táncok elnevezésének régi gyakorlatáról is. A ma is meglévő táncdallamok, táncdallamtípusok korabeli formái következtetni engednek a valószínűsíthető korabeli tánctípusokra. A gyűjtemények dallamaiban föl-fölbukkanó díszítmények az archaikus magyar hegedűjáték korabeli gyakorlatának bizonyítékai. Az összehasonlító munka eredménye új megvilágításba helyezheti hangszeres zenei hagyományunkat, de talán egész kulturális életünk múltjának megítélésére is hatással lehet. A leírtaknak nemcsak hangszeres zenei hagyományunk múltjának megismerése szempontjából van jelentősége, hanem segít jobban megértenünk miért hatott a magyar zeneiség, a magyar hangvétel az európai műzenére, jelesül Bach, Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert és mások zenéjére. A tánc különleges jelentősége végigkísérte népünk Kárpát-medencei történelmét, az európai népek fiai pedig évszázadok óta csodálták a magyar táncokat, azok ritmusosságát, improvizatív jellegét, temperamentumát. A tánczenei hagyományunkról szóló írásos emlékek ugyan meglehetősen későiek azonban nem képzelhető el, hogy a táncaink karakterére vonatkozó feljegyzések ne vonatkoztak volna ugyanúgy az azokat kísérő táncdallamok előadásmódjára.

Magyar Kultúra Kiadó, 2021.

Szerkesztette: Jánosi András