Neveléstörténet, oktatáspolitika
Miféle társadalmi stratégiák fedezhetők fel a reformkori Pozsony lakosságának iskoláztatási szokásai mögött? Mely igények követelték ki a nők középiskolai szintű képzésének megszervezését, és milyen útkeresések jellemezték ennek korai szakaszát? Hogyan alakult az egymásra következő reformok nyomán a középfokú oktatási intézmények társadalmi funkciója és arculata a két világháború között?
Ha a gyerekeket nem annyira az állam és nem is a globális hatalmi központok irányítják egyik vagy másik iskolába, s eloszlásuk mégsem véletlenszerű, akkor az aktorok az iskolafenntartók és új diskurzusok helyi képviselőinek körében keresendők (szakértők és nevelési tanácsadók).
A magyar nyelv és irodalom mint önálló tantárgy az 1850-es oktatási törvény által kialakított „algimnáziumok”-ban és „felgimnáziumok”-ban jelent meg. Az 1990-es években, a Kárpát-medence országaiban elméletileg lehetővé vált a magyar nyelv és irodalom tantárgy megújítása is.
A világ népességének átlagos iskolázottsága az 1950. évi 3,71 évről az ezredfordulóra nagyjából kétszeresére, 7,38 évre növekedett, ma 2020-ban 8,80 év, s 2050-re várhatóan 10,6 évre, az 1950-esnek majdnem háromszorosára emelkedik. Talán az iskolázottság növekedése hozta el a hosszú békét. Vagy ha nem is közvetlenül az hozta el, talán van köze ahhoz. Ebből az aspektusból sem véletlen tehát, hogy a 20. század közepétől iskolázottsági verseny zajlik a világon.
A kötet tárgya – és különösen időhatárai – szempontjából az egyházak „éppolyan” iskolafenntartók, mint az állam, a községek és a magánosok, „éppolyan” befolyásolói az oktatáspolitikának, az iskolai nevelésnek, mint a társadalom más csoportjai.
A Jelentés az Oktatási Minisztérium támogatásával készült az Országos Közoktatási Intézet szakmai műhelyében. Célja az, hogy átfogó képet adjon a magyar közoktatási rendszerben zajló folyamatokról, a rendszert érő kihívásokról és a kormányzati politika ezekre adott válaszairól.
Hoffmann Rózsának sokféle arca van. Az azonban bizonyos, mindig tudja, hogy mit akar, és kitartó elszántsággal, szelíd következetességgel küzd az általa jónak tartott célok megvalósításáért.
Karácsony Sándor (1891-1952) a magyar pedagógia történetének egyik legeredetibb alkotója, legnagyobb hatású nevelője. Kora szellemi életének nagyjai ismerték el munkásságát, a legnagyobb elismerést azonban az akkori ifjúságtól kapta: diáknemzedékek sora szerette és követte kedves Sándor bátyját. Hatása ma is tovább munkál a tanítványok tanítványaiban.
A kötet átfogó képet nyújt a középfokú szakképzési rendszer egészéről, ideértve annak iskolarendszerű részét és a felnőttképzést egyaránt.
A kötet írásainak egyik csoportja a domináns téma rendszerszintű szakmapolitikai fejleményeit, a másik a különböző témájú, intézményszintű fejlemények körét tárgyalja.
Ez a kötet a gyermekről, a gyermekkorról szól. Szerzői azt vizsgálják, hogy mi jellemezte az utóbbi kétszáz év gyermekképét Magyarországon.
Az olvasó most egy olyan könyvet tart a kezében, amely – a végeérhetetlen viták szövevényét, az általánosságokba fulladó vélemények és ellenvélemények zuhatagát mellőzve – magát a valóságos terepet méri fel. A könyv szerzői egyetlen iskolát vizsgálnak, és ezáltal valósághű helyzetképet nyújthatnak.
A Magyarországon e témáról elsőként megjelenő monográfia, felhasználva a legújabb neveléstörténeti kutatási módszereket, a pedagógiai következtetetések mellett mintegy mikrotörténetként jó kiegészítés a XX. századi német történelem megértéséhez.
A szerző a cigány gyerekek iskolai ügyében jeleskedő baranyai intézményeket járta be. A könyv az ott dolgozó pedagógusok, segítők munkáját mutatja be.
A fogyatékosságtudomány alig pár évtizedes múltra tekint vissza, míg a szentírások magyarázatai a keletkezésükkel egykorúak. Évezredek teltek el, minden korszaknak más volt a célja – másként látták az emberek magukat, mást és mást gondoltak a világról, Istenről vagy éppen az istenekről. Ennek függvényében változtak a tanítások magyarázatai és módosultak a fordítások szövegei is. Mi volt a cél? Mi volt az üzenet? Ki üzente kiknek kikről?
Egy reálisabb Klebelsberg-portré kialakításához kíván hozzájárulni a jelen kötet, amely felöleli a gróf kultuszminiszteri tevékenységének egészét: a tudományos, az oktatási, az iskolán kívüli népművelési és a művészeti intézmények hagyományokat tiszteletben tartó, szakszerű és innovatív kiépítését, átgondolt rendszerré fejlesztését.
Kovács Máté egy személyben volt pedagógus és tudós, tudományszervező és könyvtári teoretikus és nem utolsó sorban politikus. Sokoldalú és gazdag tudományos tevékenysége, bölcsessége, karizmatikus egyénisége tették a hazai könyvtár- és művelődésügy kiemelkedő személyiségévé.
A „Közétkeztetők kézikönyve” sorozat egy rendkívül gyakorlatias, nagyon sok támpontot és szakmai segítséget kínáló gyűjtemény, melynek IV. kötete az iskolás korosztály (6–18 éves) táplálkozását vette górcső alá.
Gyermekek tízezrei élnek ma Magyarországon a 21. századi Európához méltatlan nyomorúságban. Éhesen, gyógyszer nélkül, teljes és végleges kilátástalanságban. L. Ritók Nóra megmutatja ennek a legtöbbünk számára láthatatlan világnak a kegyetlen mindennapjait.
A könyv szintézisteremtő igénnyel mutatja be az újkori magyarországi nőnevelés magyar nyelvű, nyomtatott forrásokra alapozott történetét. A kötet alapjául szolgáló, csaknem három évtizedes kutatás főként a középső és felső társadalmi rétegekhez tartozó magyarországi és erdélyi lányok és nők históriáját, nevelés- és művelődéstörténetét vizsgálja széleskörű nemzetközi beágyazottsággal és összehasonlításokkal, az önmagában is igen tág témakört nőtörténeti kontextusba helyezve.