Neveléstörténet, oktatáspolitika
Stolmár László munkájának értéke, hogy egyszerűen leírta életét. Egy olyan életet, amelynek középpontjában a pedagógia munka állt, egy olyan korszakban, amelyben a magánélet hétköznapjai, történései sorsszerűen összefonódtak a történelem kis és nagy eseményeivel.
Lifelong learning – magyarul: az élethosszig tartó tanulás – eszméje az utóbbi évtizedek során nemcsak a legfontosabb pedagógiai paradigmává vált egész Európában, hanem az Európai Unió oktatáspolitikai reformkoncepcióinak összefoglaló fogalmává is. Az élethosszig tartó tanulás 1996-ben kikiáltott európai éve óta a lifelong learning-program a modern idők társadalmi, politikai és gazdasági változásaira adható egyetlen válasznak számít Európában.
A könyv célja, hogy átfogó képet adjon a csehszlovákiai magyar elitről, azon belül elsősorban a pedagógusokról a prozopográfia módszerével. A pedagóguselitet a korszak folyamatosan változó oktatáspolitikai és pedagógusképzési irányelveinek függvényében vizsgálja.
Az ország lakosságának vertikális képzési szerkezete meglehetősen torz, amely a 2010-től regnáló oktatáspolitika nyomán még tovább deformálódik. Még tovább szélesedik azon középfokú rétegek aránya, akiknek át- és továbbképzése az alapképzettség hiányosságai miatt szinte lehetetlen...
Ez a könyv az emberi erőforrások helyzetéről igyekszik – a terjedelme miatt nem teljes, inkább mozaikos – képet adni a 21. század közepe felé haladva. Három része – és ezen belül a bevezetésen és befejezésen kívül tizenegy fejezete – ennek a kérdésnek különböző aspektusait elemzi.
A szerző, Fehér Katalin az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa. Kutatási területe a felvilágosodás és reformkor nevelés- és művelődéstörténete. Legújabb kötetében arra vállalkozott, hogy elemezze a magyar felvilágosodás nevelésügye és az e korszakban születő értelmiség kapcsolatát.
Arad megyei, délvidéki és magyarországi oktatással foglalkozó civil szervezetek képviselői mondanak véleményt kisebbségi létről, anyanyelvápolásról, az iskolák helyzetéről, feladataikról és tennivalóikról.
A pszichológiában és a pedagógiában is lezajló affektív forradalom ráirányította a figyelmet arra, hogy a tanulás, a hatékony tanulás nem mindössze ismeretek reprodukálását jelenti, és nem kizárólag a kognitív képességek függvénye, nem elhanyagolható kompetenciaelemként az attitűdök is reflektorfénybe kerültek...
A tanulmánykötet írásai a Göttingeni Egyetem 18–19. századi történetének azt a specifikumát állítják középpontba, hogy ott – az empirikus és a holisztikus megközelítés együttes jelenlétéből adódóan – a különféle tudományterületek között sajátos átfedések alakultak ki.
Ez a könyv néhány, a mai magyar közoktatásban zajló folyamatot kíván bemutatni. A szerző az elmúlt évek során több országos szociológiai kutatást vezetett, melyek az iskolai értékátadási folyamatokat, a jogok és a kötelességek világát, erkölcs és ismeret kapcsolatát, a diákok és tanáraik előítéleteit, valamint az iskolai esélyegyenlőség helyzetét tárták fel.
A könyv azt a tanulási formát tárgyalja, amely a mindennapok természetes velejárója, az emberi tevékenységek kísérője, és mert magától értetődőnek tekinti az egyén, ezért észre sem veszi, hogy általa gazdagodott a tudása, fejlődtek a készségei.
Amikor rátaláltunk a „társadalmi innovációra”, az még csak a szociológusokat érdekelte. A szociológusok – a közgazdászokhoz csatlakozva – a gazdasági innovációk társadalmi vonatkozásait vizsgálták. Mai napig ezt értik társadalmi innováción. Magyarország „tanuló régióit” megismerve (2012–2015) mi más társadalmi (szociális) innovációról kezdtünk beszélni.
Hajnal István kutatói és emberi teljesítménye félelmetes és lenyűgöző. Olyan eleganciával, pontossággal és magától értetődő, lefegyverző logikával rendezi össze ezer apró darabból álló, csapdákkal, forráshiánnyal, rivális értelmezésekkel nehezített tárgyát, érvelése annyira letisztult, könnyed és meggyőző...
A munka egy 1947-48-as kérdőív anyagát dolgozza fel, mely elsősorban a korabeli magyar értelmiség – tudományos kutatók, művészek, műszaki értelmiségiek, orvosok – középiskolai élményeit vizsgálta, illetve azt, hogy mit jelentett a szellemi élet meghatározó szereplőinek életében a középiskola.
A tanítói hivatás vizsgálata egyben az iskola világának, a gyermek és a gyermekkor összefüggéseinek megértéséhez is hozzásegíthet.
Az Iskola, nyelv, siker című könyv a kéttannyelvű oktatás tárgykörében végzett kutatássorozat legújabb darabja. A harmincéves gyakorlatra való tekintettel, a visszatekintés jellegéből adódóan elsősorban a kimenet szempontjából vizsgálja a kéttannyelvű oktatási formát.
A könyv fő üzenete, hogy az iskolák akkor lehetnek a szükséges társadalmi változások előmozdítói, ha képessé válnak egészintézményes szinten, minden működési területükön mintát mutatni a fenntarthatóság felé törekvésre, és a diákok egyenrangú félként kezelve be tudnak kapcsolódni a fenntarthatósággal kapcsolatos társadalmi párbeszédbe.
Ebben a könyvben nem általában foglalkozunk az iskolai munkával. Majd’ egy évtizedes kutatásunk során olyan tanárok tevékenységét vizsgáltuk, akik hátrányos helyzetű diákokat oktatnak, olyan diákokat, akiknek a szülei döntően alacsony iskolai végzettségűek. A bemutatott eredmények értékesek lehetnek mindazok számára, akik az oktatási rendszer bármely szintjén kapcsolatba kerülnek olyan diákokkal, akik családjukból nem, vagy kevésbé hozták azt a tudástőkét, amit az iskola elvár.