Parzival I-II.

A Parzival a középkori német költészet kiemelkedő alkotása, a kor legolvasottabb lovagregénye volt. Ez az első teljes magyar nyelvű kiadása. A fordítást Tandori Dezső készítette. A borítókon található alkotások Malgot István fénygrafikái.

A lovagregény és a főhős Parzival azt a kort tárja elénk, amelyben a lovagság volt a világ támasza. A kétkötetes, több mint 24000 sornyi verses mű megjelenése a magyar fordítástörténet fontos állomása. Wolfram von Eschenbach 1210 körül befejezett műve két mondakört: Artus király és kerekasztala, valamint a Grál-lovagok kalandjait dolgozza fel. A Parzival sok szempontból nagyon modern mű: az útkeresésről, az önállóvá válásról, a környezetünk támasztotta elvárások és saját lelki-szellemi érettségünk harmonizálásáról szól. Ugyanakkor hallatlanul izgalmas tudósítás egy letűnt korról: a lovagi világról, annak értékeiről és szokásairól, erkölcsi és társadalmi rendjéről. Az első magyar kiadás a lovagregény „eredeti”, szövegemlékekben fennmaradt tagolását követi: 16 könyvre (fejezetre), a könyveken belül 30 soros szakaszokra oszlik. Ez a 30 soros tagolás minden bizonnyal a viasztáblák mérete miatt alakult ki, melyre a Parzivalt eredetileg feljegyezték. Tandori Dezső rímes fordítása tökéletesen visszaadja az eredetileg szóbeli előadásokon terjedő történet ritmusát és fordulatait.

Artus király udvara kifinomult és művelt életmódjával minden más udvar eszményi példaképe. Ennek az udvarnak képezi tárgyi és eszmei középpontját a kerekasztal, amelyet minden lovag egyenrangúként ül körül. A Grál-mondakört jól ismerjük Richard Wagner operáiból. A Grál-lovagok kalandos történeteinek központja Munsalvaesche vára, itt szenved a beteg Anfortas király, akit csak a Grál látása tart életben. Őt kell megszabadítania gyötrelmeitől a még szinte gyermek Parzivalnak, akinek előbb azonban fel kell nőnie a rá váró feladathoz. Wolfram von Eschenbach művének fő vonulata Parzival felnőtté válásáról szól. A még éretlen ifjú nem találja helyét a világban, ezért nem értheti a rá váró feladatot sem. A szenvedő királytól első találkozásukkor nem kérdezi meg betegsége okát: részvéténél erősebb a lovagi etikett megsértésének félelme. Az ifjú lovagnak még sok tapasztalatot kell gyűjtenie, kellő önismeretre és alázatra kell szert tennie ahhoz, hogy feltegye a megváltó kérdést és ezzel átvegye a Grál királyságot, amelyre hivatott. Wolfram von Eschenbach egy 14. század elején keletkezett fiktív portrén teljes páncélzatban látható. Leeresztett sisakrostéllyal, a nehéz kétkezi lovagi karddal felövezve, baljában címeres pajzsot, jobbjában ugyanolyan címerrel díszített lobogós lándzsát tart, s kissé szétvetett lábakkal, frontálisan áll szemben a nézővel: az ideális lovag típusa. Balról címeres takaróval, díszesen felszerszámozott ló léptet be a képbe, a lovaghoz viszonyítva fele akkora termetű apród vezeti fel. A lovag indulóban van, hadi vállalkozásra vagy az ismeretlenbe vivő kaland-útra készül.

Már a közeli utókor sem tudott többet Wolframról, mint amit ő mondott magáról: „születésem s neveltetésem lovagnak sorol”. Feltehetőleg függő viszonyban álló szolgáló lovagnak, vagyis miniszteriálisnak kell őt tartanunk. Wolfram azonban nemcsak katonaként, hanem költőként is azonosította magát, hisz ugyancsak a Parzivalban büszkén jelenti ki, hogy jócskán ért a költészethez: „némiképpen az ének művészetéhez értek”.

Kláris Kiadó, 2004.

Írta: Wolfram von Eschenbach

Fordította: Tandori Dezső

A fordítást az eredetivel egybevetette: Adamik Lajos

Jegyzetek: Nagy Márta

Illusztrálta: Malgot István