Nyelvtudományi munkák

A Nyelvtudományi munkák című kötet annak a sorozatnak a része, amely 1991-ben az MTA Irodalomtudományi Intézetében megindult alapkutatásként Kölcsey Ferenc Minden Munkáinak kritikai kiadására vállalkozott. A kutatócsoport megszervezését, az előkészítő munkákat Dávidházi Péter végezte, majd hosszú éveken át Szabó G. Zoltán sorozatszerkesztő vezetése alatt évről-évre egyre több kötet látott napvilágot (elsőként a Szilágyi Márton által kiadott Szépprózai művek 1998-ban); a kutatócsoportot a kétezres évek végétől Völgyesi Orsolya irányította; jelenleg Fórizs Gergely látja el a sorozatszerkesztői teendőket. Bármennyire is meglepően hangzik, de Kölcsey nyelvtudományi, filológiai munkássága jórészt még ismeretlen előttünk. Ennek okai között bizonyosan megemlíthető a teoretikus fő mű hiánya, a filologizálás időtartamának viszonylagos rövidsége, a filológiai munkák jó részének kéziratos, feltáratlan és feldolgozatlan volta, mint ahogyan egy – lényegében nem vizsgált – szatirikus pamflet hatástörténetileg túlhangsúlyozott szerepe is. És bizonyosan közrejátszott ebben a recepció ama korán kialakult zárványa is, amely Kölcseynek a magyar nyelv alakításában játszott szerepét nem önmagában a nyelvre irányuló tudós filológusi tevékenységként, hanem sokkal inkább az írói és politikusi szerepvállalás kontextusában, a kora 19. századtól kialakuló nyelvi alapú nemzeti identitás horizontján tárgyalta. Annak ellenére tehát, hogy Kölcsey életének egy szakaszában a nyelv tudományos vizsgálatát tartotta egyik legfőbb feladatának, életrajzi levelében hangsúlyosan említve philologiai disszertációját, és már az első komoly visszatekintő írás is a magyar nyelv ügyében tett fellépést tekintette az írói pálya legfőbb értelmének, mégsem született áttekintő munka Kölcseynek kifejezetten a magyar nyelvre vonatkozó nézeteiről és munkáiról. Ha az ismert életrajzokat olvassuk, feltűnő, hogy ennek kapcsán jobbára a nyelvújításban játszott szerepe kerül szóba 1814–1815 tájékáról, többnyire a Mondolatra adott Felelet, esetleg egy német nyelvű nyelvtudományi pályamű magyar fordítása (Jenisch pályairata). Az ellentmondás aligha oldható fel azzal, ahogyan azt a recepció teszi, hogy a nyelv ügyének képviseletét egyedül az írói (szépírói, kritikusi, illetve szónoki) munka függvényében értelmezi. Ha kevés számmal is, de Kölcsey nyelvtudományi dolgozatai már az első gyűjteményes kiadástól fogva ismertek voltak, az 1842-ben megjelent IV. kötet „Nyelvtudományi dolgozatok” fejezetcím alatt három, korábban csak kéziratos formában létező szöveget is közreadott. A még Kölcsey életében megjelent, a nyelvhez és a nyelvújítási harchoz köthető írások, vagyis a Felelet a’ Mondolatra és az Új szók az V. kötetben, a „vegyes” dolgozatok között jelentek meg. Az ezt követő kiadások viszont semmi újat nem hoztak, a Kölcsey-filológia eme néhány szöveg körül volt kénytelen forogni. Az 1960-ban megjelent addigi legteljesebb összkiadás két további kéziratos művel bővítette az addig ismert opusokat – egy diákkori jegyzettel és egy jogi szakszavakat tartalmazó listával –, az 1968-as kiadatlan írásokat tartalmazó kötet pedig számos diákkori kompendiumot is közreadott szintén Szauder Józsefnek köszönhetően, de ezek között kifejezetten filológiai-nyelvészeti tárgyúnak csak egy volt mondható. Nagyjából ekkor, ezen a ponton rögzült tehát Kölcsey Ferenc nyelvtudományi írásairól való tudásunk. Kölcsey ismert nyelvtudományi tárgyú szövegeinek korpusza összességében tehát valóban nem volt túlságosan soknak mondható, de ez a kevés sem kapott koncentrált figyelmet a recepcióban. A talán legismertebb (és a legkevésbé tudományos) művének, a társzerzőként írt Felelet a’ Mondolatra címűnek is több mint száz éve jelent meg az első és eleddig utolsó kritikai igényű közreadása Bánóczi József jóvoltából, aki a Mondolat mellett a Felelet keletkezési körülményeinek feltárásával sokat törlesztett a Kölcsey kutatás addigi adósságaiból. Kivételként említendő Csetri Lajos, aki nem a már ismert szövegek, hanem egy levél alapján közelítette meg Kölcsey munkásságát. Ebben az 1815. július 5-én Kazinczy Ferenchez írott levélben foglalta össze röviden Kölcsey Ferenc (előző évben készített filológiai disszertációja alapján) a magyar neológiával kapcsolatos elveit. A levelet Csetri paradigmatikus, „nagy elméleti jelentőségű” szövegként értékelte, az 1974-ben megjelent tanulmányában arra hívva fel a figyelmet, hogy a „tudományos nyelvészet világánál dilettánsnak mondható” Kölcsey meghaladta korának magyar nyelvfilozófusait, hipotézise jobban megértette a herderi nyelvfilozófia és a romantikus nyelvbölcselet mélyebb összefüggéseit. Kölcsey filológiai tevékenységének részletes felfedezése és értékén való kezelése azonban mégis elmaradt, az említett filológiai disszertáció kérdésével és Kölcsey neológia szemléletének egészével Csetri Lajos sem foglalkozott tovább, mi több, kritikatörténeti monográfiájában (1991) később revideálta, lényegében visszavonta idézett kijelentéseit. Az elmúlt csaknem két évszázadban kifejezetten Kölcsey nyelvészeti szerepével kiemelten a magyar nyelvtudomány sem foglalkozott. Mindezek alapján talán nem túlzó az a kijelentés, hogy Kölcsey nyelvtudományi munkáinak olvasása lényegében még nem történt meg. A kritikai kiadás ennek megváltoztatásában szeretne közrejátszani. A mostani kiadás keletkezésük megállapított sorrendjében adja közre Kölcsey csaknem valamennyi, e tárgyban készült írását, hosszabb bevezető tanulmánnyal, a jegyzetekben tárgyi, nyelvi magyarázatokkal, a keletkezés és a megjelenés vonatkozó adataival, a függelékben pedig szinoptikus szövegközléssel a Felelet a’ Mondolattól nehezen elválasztható Mondolat című paszkvillust és annak Szentgyörgyi Józseftől származó forrásszövegét is megjelentetve. A szövegek egy rövid, de intenzív alkotói periódusra irányítják a figyelmet, és két, 1814-ben Pécelen készült nagyobb mű köré csoportosulnak. Az egyik a Criticai Jegyzetek a’ Magyar Nyelv’ jobbitásáról címet viselő, Kölcsey által többször említett, szövegszerűen nem ismeretes, elveszettnek tekinthető filológiai disszertáció. A másik pedig a Felelet a’ Mondolatra című, Szemere Pállal közösen alkotott, Kölcsey tudtán kívül megjelenő, később számára sok kellemetlenséget okozó gúnyirat. Milyen a magyar nyelv? Milyen legyen a magyar nyelv? Ezekre az ekkor igen alapvető kérdésekre kívánt Kölcsey elméletileg megalapozott, tudományost választ adni, a mesterének tekintett Kazinczy Ferenc neológiai koncepciójának és személyének védelmében – Szemere Pállal közösen – fellépni. A válaszokat tartalmazó nyelvtudományi írások együttes kiadására, így együtt olvasására és szemlélésére a mostani kritikai kiadás nyújt először lehetőséget, a már ismert, megjelent művek mellett hiánypótló módon adva közre számos eddig nem ismert kéziratos munkát is.

Universitas Kiadó, 2022.

Kölcsey Ferenc Minden Munkái–sorozat

Szerkesztette: Onder Csaba