Építészet
Meinig Arthur a 19. század utolsó évtizedeinek és a 20. század elejének termékeny építésze, aki szülőföldjéről és tanulmányainak helyszínéről, Szászországból érkezett Bécsbe, ahol a színház- és palotaépületeiről híres építészpáros, Fellner és Helmer irodájába került. Az ő egyik főúri megbízásuk, a budapesti Károlyi-Csekonics-palota révén érkezett Budapestre, ahol letelepedett és a következő két évtizedben a magyar arisztokrácia legkedveltebb tervezőművésze lett.
A Kárpát-medence népi építészete és népi kultúrája – hagyományos öltözéke, életmódja, szokásrendje – olyan összetett, annyira gazdag és sokszínű, hogy azt egy ilyen terjedelmű képes albumban lehetetlen teljes egészében megjeleníteni. Ezért a Kárpát-medence nagy tájegységeit végigjárva azt mutatjuk meg, ami ránk a legnagyobb benyomást tette, remélve, hogy mindez az Olvasó érdeklődésére is számot tart.
Nyiri István (1902–1955) és Lauber László (1902–1953) a két világháború közötti modern magyar építészet kiemelkedő alkotópárosa volt. Több mint tíz éven át vezettek önálló irodát a fővárosban, számos bérház, bérvilla és középület megvalósulása fűződik a nevükhöz.
Ösztönző hatású forrásmű az építészeti díszítőmotívumokról. Owen Jones korszakalkotó munkája – Iain Zaczek modern kommentárjaival – magyar nyelven 2004-ben jelent meg a Cser Kiadónál. A nem szűnő érdeklődés miatt a könyvet változatlan formában jelentettük meg.
Pecz Samu (1854–1922) építész, műegyetemi tanár, a historizmus kiemelkedő alakja, számos emblematikus műve a mai napig meghatározza Budapest építészeti összképét. Legismertebb munkái a Szilágyi Dezső téri református templom, a Központi Vásárcsarnok, a műegyetemi épületek, köztük a könyvtár, az Üllői úti tisztviselőház vagy az Országos Levéltár.
Rimanóczy Gyula (1903–1958) műegyetemi tanulmányait a trianoni békediktátum évében kezdte meg. A húszas évek második felében indult pályája, amikor a századelő premodern tendenciái elakadtak, és a neostílusok dominanciája jellemezte építészetünket. Modernista fordulatát Rimanóczy az 1930-as Négy evangélista-templom tervével hajtotta végre, s egy évre rá már tervezte a két világháború közötti szakrális építészetünk egyik fő művét Pasaréten, a Páduai Szent Antal ferences templomot...
Salgótarján megkülönböztetett helyet foglal el a hazai és közép-európai építészettörténetben. Nem az 1950-es években, a Rákosi-korszak erőltetett iparosítási hullámában jött létre, mint Dunaújváros, vagy éppen Kazincbarcika. Különlegességét éppen az adja, hogy bár ebben az időszakban indult el az átalakulása, de lendületet és markáns karaktert a Kádár-korszakban kapott.
Farbakyné Deklava Lilla könyve elsőként mutatja be a 19. század második felének egyik legjelentősebb magyar építészét és műemlék-helyreállítóját, akinek munkássága európai mércével is figyelemre méltó. A kötet számos, eddig nem ismert tervet, fényképet és családi dokumentumot is publikál.
Mednyánszky Miklós ezúttal azokról a szakrális építményekről írt könyvet a gyerekeknek, amelyek évszázadokon át a legfontosabb szerepet játszották a közösség vallásos, társas és kulturális életében. A templomok, a kálváriák, az út menti keresztek, a feszületek, a képoszlopok, a képesfák a hétköznapok kísérői voltak, és a haranglábakkal, harangtornyokkal együtt az ünnepnapok kiemelkedő pillanatainak helyszínei is.
A gazdagon illusztrált könyv a konyha berendezésének menetét mutatja be az ergonómia szabályainak figyelembevételével. Hasznos segítsége lehet az építészeknek, belsőépítészeknek, lakberendezőknek éppúgy, mint a konyhájukat tervezgető olvasóknak.
A népi építészetről a gyerekeknek írt kötet érthető, érdekes, tele színes gyerekrajzzal, amelyek magyarázzák a vályogfalak vagy téglafalak építését, az ácskötések fajtáit, a tetőfedés módjait. Bemutatja a magyar falvak típusait és részletesen ismerteti a falusi udvar építményeit: lakóházat, istállót, ólat, csűrt, kukoricagórét stb.
Zalaváry Lajos a 20. század egyik legmeghatározóbb építésze, munkássága híd múlt és jövő, Nyugat-Európa és Magyarország között. Pályája az egész korszakon átível: emblematikus épületei mellett tanítványai is hirdetik a „mester” sokoldalúságát. A könyv hiánypótló nemcsak Zalaváry, hanem a század társadalmi és építészettörténeti folyamatainak megismertetésében is.