Misogallo - Szatírák

A Misogallo az olasz és a világirodalom egyik legkülönlegesebb remekműve. Melyek a Misogallo különlegességei? Mérföldkő: ezzel a művel kezdődik a risorgimento, de legalábbis irodalmilag vele válik tudatossá. S mint ilyen: halhatatlan, feledhetetlen, ahogy a magyaroknak a Himnusz, a Szózat, a Nemzeti dal. Örök érvényű, mint általában a remekművek. A Misogallo együtt a Szatírákkal a keresztény Európa erkölcstanának kódexe. Vonzó és érdeklődést keltő: párizsi, franciaországi, európai napló, amely az 1789–1798 közötti évtized napjaiban készült. Szemtanú, fültanú, sőt résztvevő, aki írta. Nemcsak híve, belsőleg elkötelezett híve az európai felvilágosodás eszméinek – szabadság, egyenlőség, testvériség–, hanem egyik alkotója is. Örök érvényű: mondandója ma is mindenütt érvényes, ahogy megfellebbezhetetlenül és feltétel nélkül Itáliában 1798-ban.

Kiadónk Simon Gyula fordításában publikálja Magyarországon először a két művet, s ez egyben főhajtás, a tisztelet kifejezése is: éppen 150 éve, hogy a risorgimento, az olasz nép szellemi, politikai, katonai erőfeszítéseinek eredményeképpen megszületett az egységes, független Olaszország.

Eötvös József Könyvkiadó, 2019.

Eötvös Klasszikusok–sorozat 117.

Írta: Vittorio Alfieri

Fordította, az utószót és a jegyzeteket készítette: Simon Gyula

Az olasz drámaíró, költő és író – az olasz Settecento legnagyobb tragédiaírója –, gróf Vittorio Amadeo Alfieri (Asti, 1749. január 16. – Firenze, 1803. október 8.), előkelő családból származott, de apját már egyéves korában elvesztette. A torinói katonai akadémián tanult, majd 1767-től 1772-ig beutazta Európát. 1772-ben visszatért Torinóba, és 1775-ben Cleopatra című szomorújátékával lépett a nyilvánosság elé. 1777-től, hosszabb ideig Siénában és Firenzében tartózkodott. Itt ismerkedett meg a szép és szellemes Albany Lujza (Louise Stolberg) grófnővel, Stuart Károly Eduard angol trónkövetelő nejével, s csakhamar sírig tartó barátságot kötött vele. 1778-ban Toszkánába költözött. Dante, Machiavelli és más régebbi írók tanulmányozása köztársasági hajlamokat ébresztett föl benne, aminek munkáiban is kifejezést adott. 1785-ig tíz szomorújátékot írt. Művei az eszmék gazdagsága, a bennük megnyilvánuló meleg érzelmek és erőteljes kifejezései miatt nagy nevet szereztek neki hazájában. Stuart halála után Albany Lujza grófnővel Párizsban telepedett le. Lelkesedéssel üdvözölte a francia forradalom kitörését, a Bastille bevételét ódában énekelte meg. A következő évek eseményei azonban kiábrándították, és visszatért Firenzébe. Birtokait a konvent elkobozta, ezért halálosan meggyűlölte a franciákat; gyűlöletének a halála után 10 évvel megjelent Misogallo című munkájában megfelelő kifejezést is adott. Az olasz tragikai irodalom úttörője összesen 20 melodrámát és 6 vígjátékot írt, műveivel haza- és szabadságszeretetet keltett honfitársaiban. Mindig a magasztosért rajongott, hőseit a merev heroizmus jellemzi. Vígjátékai korántsem oly sikerültek, mint tragédiái; többnyire politikai tendenciájuk van és hiányzik belőlük a komikum. További munkái közül különösen szatírái érdemelnek említést. Utolsó éveiben teljesen elveszítette kedélyét, és a világtól elvonulva élt. Firenzében, a Santa Croce templomban temették el.