Jel Kiadó
A Jel Könyvkiadót 1993-ban hozta létre Csanád Béla pap, teológus, költő, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) első elnöke, azzal az elképzeléssel, hogy a KÉSZ-be tömörült írók, tudósok, művészek publikálhassanak. A missziós és sajtóapostoli célkitűzésekkel útjára indult könyvkiadó tevékenységét már a névválasztás is motiválta, s az irodalmi alkotások megjelentetésével párhuzamosan több teológiai sorozat is útjára indult a biblikum, erkölcsteológia, egyháztörténelem, valamint a patrisztika köréből. Csanád professzor halála után munkatársai vették át a feladatokat, ezt követően az egyházi felsőoktatás szakirodalommal való támogatása vált irányadóvá. A kiadó egyfelől a hittudományi kar professzorai, tanárai által írt tankönyveket, a teológiai oktatást kiegészítő, hazai és külföldi szerzők által publikált segédanyagokat adott az érdeklődők kezébe, másfelől a pedagógia, filozófia, pszichológia körében alkotott írásokat jelentetett meg. Profiljában nagyobb hangsúlyt kapott továbbá a lelkiség, amelynek jegyében a Sarutlan Kármelita Nővérekkel, valamint a Budai Szerb Ortodox Egyház kiadójával, az Odigitria Kiadóval közösen újabb sorozatok kiadására került sor.
Avilai Szent Teréz művében összefoglalást ad a keresztény misztika teljességéről. A könyv az Isten hívására válaszoló, és életét Neki ajánló ember Krisztushoz vezető belső lelki útján, átalakulásának állomásain vezeti végig az olvasót.
Az ószövetségi könyvek tudományos értelmezése, a kommentárok gyümölcsöző használata a bibliai héber nyelv ismerete nélkül teljesen elképzelhetetlen. Ezért nemcsak a szentírástudósoknak, hanem minden – önmagát komolyan vevő – teológusnak is legalább minimális szinten ismernie kell ezt a nyelvet. A héber nyelvvel egy teljesen új világ tárul fel, amely a nyelvtani érdekességeken túl az ókori Közel-Kelet világába is visszarepít.
Diogenész Laertiosz A filozófiában jeleskedők élete és nézetei tíz könyvben című műve mind a mai napig az antik filozófiatörténet egyik leggyakrabban idézett forrása (miután a filozófiatörténet mai formájában sokáig ismeretlen volt). Ha a szerző népszerűségre törekedett, minden kritika és szövegkritika ellenére elérte célját.
A második kötet stílusára nagyjából ugyanaz jellemző, mint az első kötetére. Úgyszólván az egész nem egyéb, mint indirekt beszéd. Laertiosz igyekszik az életrajzi adatokat élénkíteni különböző groteszk és burleszk jelenetekkel a bölcsek és filozófusok életéből, és amennyire lehetséges, nézeteiket (gnómáikat) áthagyományozni az utókornak.
Sok mai diák – elsősorban a nem egyházi középiskolában végzettek – fogalmi zavarokkal küszködik, illetve alapvető egyházi kultúrája hiányzik. Ezért szükségessé vált, hogy a nagy lexikonok mellett legyen egy rövidebb fogalomtár, amely segít a tájékozódásban.
Ha visszahelyezzük jogaiba a misztika patrisztikus fogalmát, akkor azt is újra kell gondolnunk, hogy mi történik, ha elkötelezzük magunkat annak, hogy Isten kegyelme átalakítson minket: azaz átalakuljunk vagy visszaformálódjunk Isten képmására – „átistenüljünk”, ahogyan az egyházatyák mondták...
„Ezek az oldalak elsősorban nem azért íródtak, hogy a katolikus vallás isteni eredetét bizonyítsák – bár végeredményben mellette szóló érvet kovácsolnak – hanem azért, hogy leküzdjenek annak a történetében egykor a szerző által is észlelt, bizonyos nehézségeket, amelyeket a protestánsok vele szemben előszeretettel hangoztattak...”
A kötetbe összegyűjtött írások a morálteológia kulcstémáival, úgymint életszentség, törvény, alapdöntés, lelkiismeret, valamint legérdekesebb problémáival (halálos és bocsánatos bűn, kísértés, a rabszolgaság keresztény értelmezéstörténete) foglalkoznak.
A „sivatagi atyák” néven ismert mesterek pedig nem mással vezették a keresőket az üdvösség útjára, mint ami őket is krisztusi emberekké tette: a meghallott, befogadott és életre váltott Igével. Ebből a Szentírással átitatott és abból forrásozó életből született az apoftegmáknak a gyűjteménye.
A „sivatagi atyák” néven ismert mesterek pedig nem mással vezették a keresőket az üdvösség útjára, mint ami őket is krisztusi emberekké tette: a meghallott, befogadott és életre váltott Igével. Ebből a Szentírással átitatott és abból forrásozó életből született az apoftegmáknak a gyűjteménye.
A könyv bemutatja azt a folyamatot, ahogy a II. Vatikáni Zsinat után létrehozták az új miserendet, és ezzel együtt fokozatosan háttérbe szorították a római rítust, továbbá ennek körülményeit, hatásait és következményeit.
A szent öregek könyve arról tanúskodik, milyen szerteágazó azoknak a szavaknak és eseményeknek az összessége, amelyek annyira felkeltették a figyelmet, hogy végül is „megragadtak” az egyház emlékezetében. A fontos az, hogy mennyire érintett meg valakit ezek által Isten, s ennek folytán alkalmassá váltak-e rá, hogy másokat is megragadjanak.
Vak Didümosz, kiváló biblikus, filológus, egzegéta és hittudós, a IV. századi alexandriai iskola legnevesebb és egyben leghíresebb tanítója. E művének jelentősége abban áll, hogy az első olyan rendszerezett értekezés a Szentlélek istenségéről, amely tárgyilagossága és alapossága révén máig nem veszített semmit aktualitásából.
A füzet anyaga a Pálos Lelki Központ által szervezett UTAK A CSENDBE című előadássorozat keretében hangzott el 2023. február 25-én.
Fray Luis de León − híres Ágoston-rendi szerzetes, egyetemi tanár, Szent Teréz műveinek első kiadója – vallomása szerint „amikor Madre Teresa szövegeit olvasom, tele vagyok csodálattal és gyakran úgy érzem, hogy általa maga a Szentlélek beszél…” Bár Teréz a művet kifejezetten nővérei kézikönyvének szánta, az mégsem csak a kiválasztott keveseknek szól, hanem mindazoknak, akik életük útján az élő Isten felé tartanak.
Az ókortól napjainkig nemcsak a nagy gondolkodók tesznek fel kérdéseket az egész értelmére vonatkozóan, minden gondolkodó ember máig megkérdezi újra és újra: Mit érek? Szabad vagyok? Mire építhetek? Hatalom, hit, értelem? Hol van Isten? Megtapasztalhatom Őt? Hogyan cselekedjem? Miért vagyok felelős? Mi érlel engem? Mi vigasztal? Mi vár a halál után?
Bár senki nem vonja kétségbe, hogy megöregszünk, az öregedés folyamata többnyire felkészületlenül ér bennünket és nagy erőkkel arra késztet, hogy az uralkodó szociokulturális gondolkodást magunkévá tegyük, miszerint egy olyan lefelé ívelő és leépülő szakaszába értünk életünknek, mely tele van kellemetlenséggel és bosszúsággal. Rengeteg írás foglalkozik ezzel a témával, reflexiók, tanulmányok, tanácsok, nagyon sokféle ötletet hallhatunk a játékostól a kulturális megközelítésig, a kozmetika csodatevő szereit is beleértve.
A válogatás több célt szolgál. Elmélkedési anyagot is szeretne kínálni, de mivel korai századok liturgikus emlékei, alkalmat adnak arra is, hogy az olvasó valamelyes szerény bepillantást nyerjen az ókeresztény egyház életébe, amiből számos ünnepet jobban megérthet.
