„Így kell járni, úgy kell járni…”

Ezzel a kötettel igyekeztem teljes és átfogó képet nyújtani egy tájegység fontos táncainak tanítási módszertanáról. A Sárköz, ez a gyönyörű földrajzi vidék és annak speciális tánchagyománya mindig is nagy divatnak örvendett a magyarországi táncosok körében, és természetesen a táncpedagógiában is helyet kapott a megfelelő életkori sajátosságok figyelembe vételével.
A 2010-ben megjelent Szökkenjünk, ugráljunk… c. kiadványban a helyi ugrós táncanyag lehetséges feldolgozását, a 2017-ben megjelent Három szólóverbunk tanítási módszertana c. kötetben a sárköz méltán híres verbunk tánca metodikája kerül kifejtésre, míg ebben a kötetben a friss csárdás tanításához igyekszem ötleteket és motivációt adni nemcsak a tanároknak, hanem a gyermekeknek is. A szóló típusú tánc nem, de az ugrós és a friss csárdás tananyag feldolgozása a modulrendszerű ismeretszerzés példája is egyben. Sajnos még egy tánctípus hiányzik a sorból, mégpedig az erre a vidékre oly jellemző énekes női körtáncok tanítási módszertana, de engedjék meg nekem, hogy ezt ne nekem kelljen pótolni. Bármikor szívesen segítek ötleteimmel egy ilyen kötet közreadásában, de azt hiszem, mégiscsak autentikusabb lenne, egy női kolléga által leírni a módszertani felvetéseket.
A modulrendszerű tanóratervezés lényegi elemeit már leírtam a Szökkenjünk, ugráljunk… kötetben, ezért most arra nem térek ki részletesen. Annyit azonban hozzá kell tennem, hogy a Magyar Táncművészeti Egyetem mesterképzésének tapasztalatai alapján – ahol a modul írása és feldolgozása külön követelmény – gyakran felvetődik a kérdés: akkor most pontosan a modulban leírtak szerint kell megtartani a tanórát? A válasz lehet egyszerű, de bonyolult is. Egyszerű, mert azért írunk tanóra-vázlatot – a modul persze kicsit több mint egyszerű vázlat –, hogy azok a tevékenységek, melyek mentén a tanóra megvalósul, ne „ad hoc” jöjjenek létre, hanem tudatos, tervszerű és értékelhető pedagógiai formát öltsenek. És ezt a legutóbbi kifejezést tartom az egyik legfontosabb követelménynek, és egyben ez teszi bonyolulttá a kifejtést. Az értékelés nem azért szükséges elsősorban, hogy a gyermekeknek jó megmondjuk, ki mikor, mit hibázott, hanem azért, hogy az általunk megtervezett tanóra valóban azon a nyomon halad-e, amit szeretnénk. Vagyis az a kognitív, affektív és fizikai fejlesztés meg tud-e valósulni, ami a táncművészet alapfokú oktatásának pedagógiai lényegének tekinthető: nem a táncot tanítjuk, hanem a tánc tanítása által érünk el maradandó, pozitív életminőség változást a neveltek körében.
Emiatt nem is azon kell tanakodni, hogy az egy-egy modulban leírtak pontosan úgy és annyi idő alatt valósulnak-e meg, hanem elsősorban arra kell figyelnünk, hogy a tevékenységek érzelmileg mennyire tudják megfogni a gyermekeket, mennyire érzik magukénak a tanórai feladatokat, illetve a játékok mennyire motiválják őket a tanóra további szakaszaiban megjelenő fejlesztő tevékenységek végrehajtására. Vagyis nem mennyiségi, hanem minőségi fejlesztést szeretnénk végezni, ahol nem csak a táncanyag pontos bemutatása, számonkérése zajlik, hanem a tánccal kapcsolatos érzelmi megközelítés és az egyéni–páros–csoportos érzelmi dinamikák fejlődése jól nyomon követhető.
A tanórai értékelés tehát mindig egy hipotetikus kimenetű, de jól megtervezett tevékenység-láncolatban elképzelt tanórai menet végső konzekvenciája: mennyire sikerült a tanórai tevékenységgel azokat a kívánalmakat elérni, amelyeket az értékelésben megfogalmaztunk. Ha ezek pozitívak, vagyis a gyermekek szívesen és örömmel játszottak, tanultak, akkor a modul teljesítette a feltételét, ha nem, akkor ott még van kiigazítani, fejleszteni való.
Természetesen sem a gyermekek, sem a tanárok nem apró robotok, akik nap mint nap ugyanazzal az attitűddel, fizikai és szellemi töltöttséggel érkeznek, ezért ezt sem szabad az értékelési számításból kihagyni. „Szerencsére” a pedagógia az a tudományág, ahol minden és mindig változó. Ennek tükrében még érdekesebb lehet az értékelés tudománya, illetve az a törekvés, hogy nem, vagy nemcsak számszerűsített fejlesztést végzünk, hanem mentális és affektív gyarapítást, amely csakis a gyermekek egyéni életútjában lehet majd megfelelő muníció. A nevelés, ami a társadalom számára szükséges egyéni képességek intenzív fejlesztése, csak ezzel együtt érheti el a célját.

A szerző

Magyar Kultúra Kiadó, 2017.

Örökség Könyvek-sorozat

Írta: Lévai Péter

Kapcsolódó témakörök:

Népzene, néptánc

Táncművészet