Történelem, politika
Németújvári gróf Batthyány Tivadar miniszter, az őszirózsás forradalom után a Károlyi Mihály-kormány belügyminisztere 1918 decemberéig. Emlékirata, vagy ahogy ő nevezi, beszámolója az időszak legteljesebb krónikája, hiszen a szerzője nemcsak követője, megfigyelője volt e súlyos évtizedek eseményeinek, hanem számos ponton résztvevője is egyik-másik történelmi mozzanatnak.
Biszku. A név, amely az 1956-os forradalom utáni időszakban, majd a Kádár-korszak hosszú évtizedei alatt a terror, a megtorlás, a kegyetlen leszámolás szimbólumává vált. Később, a rendszerváltást követő felelősségre vonási kísérletek során az igazságtétel hiányosságai, a bűnösök büntetlensége és a megbánás hiánya forrtak egybe vele. Hogyan válhatott egy átlagos képességű, szürke pártfunkcionáriusból kora emblematikus és elrettentő politikusa? Hogyan lett Biszku Béla a megtorlás belügyminisztere, majd „a puha diktatúra legkeményebb ökle”?
Borbándi Gyula a magyar emigráns irodalom egyik legjelentősebb alakja. Alkotói munkássága mellett történészi és szerkesztői tevékenysége is kiemelkedő, a Látóhatár (később Új Látóhatár), valamint a Szabad Európa meghatározó szervezője, publicistája. A magyar emigráció életrajza 1945–1985 című írása hiánypótló fontosságú. Petrik Béla monográfiája egy közel százéves életút méltó összegzése.
Csurka István sokat vitatott, hol ünnepelt, hol bírált személyisége volt a Kádár-rendszer irodalmi életének, majd a rendszerváltozás közéletének, politikai világának. Sokan a nagy váteszt és az óriási talentumot dicsőítették benne, mások radikális vagy épp szélsőségesnek mondott politikai nézetei miatt bírálták.
Ki volt Dobi István? Nem könnyű eldönteni erről az ismerősnek tűnő, ám mégis az ismeretlenségbe süllyedt államfőről, hogy ki is volt valójában. Az élete – felemelkedése és csendes bukása – mögött ott lüktet a korabeli rendszer minden sajátossága, kényszere és megalkuvása. Csupa olyan ellentmondás, amelyek megértése Magyarország történetének megértéséhez viszi közelebb az olvasót.
Vitéz lévai Borbély-Maczky Emil a két világháború közötti magyar politikai élet egyik jellegzetes, ám jórészt elfeledett, a történeti irodalomban is keveset idézett alakja. Ennek fő oka talán arra vezethető vissza, hogy országos közéleti szerepvállalásának jelentősége elsősorban nem képviselőházi tevékenységében realizálódott.
Brodarics István 1480 körül született Szlavóniában, kisnemesi családban. Iskolázottságának, nyelvtudásának és jól megválasztott párfogóinak köszönhetően fényes karriert futott be, melynek során a korabeli Európa szinte valamennyi uralkodójával, fontosabb politikusával és jelentősebb tudósával, művészével megismerkedett.
Ha egy történész „egyszer meg akarja fejteni, hogy mi történt velünk itt, a Kárpát-medencében az 1940 és 1990 közötti fél évszázadban (s nem volt történelmünknek ehhez hasonló sűrű korszaka), akkor elsőként Hanákot kell megfejtenie” – Varga László, Budapest Főváros Levéltárának egykori főigazgatója emlékezett így Hanák Péterre.
Kánya Kálmán a két háború közötti magyar külpolitika egyik legfontosabb szereplője, 1933–1938 között pedig hivatalos irányítója volt. Személyét és működését – többek között – az teszi különlegessé, hogy a külügyminiszteri posztnak és feladatkörnek új értelmezést igyekezett adni. Elődeihez képest aktív és koncepciózus politikát folytatott, elképzeléseit nem ritkán miniszterelnökeivel szemben is érvényre juttatta.
Egy könyv, ami Amerikában jelent meg 1911-ben. Egy könyv a magyar szabadságról, az amerikai polgárháborúról és a porosz-francia összecsapásról. Az egyetlen könyv, amelyben együtt szerepel Bem, Kossuth, Lincoln, Ulysses Grant, Moltke és Bismarck. Az egyetlen emlékirat, amelyben egyszerre jelenik meg Buda, Világos, New York, Washington, Berlin, Párizs és Sedan. És a Közel-Kelet. Az egyetlen memoár, ami három háború személyes története.
Vajon hány, a középkori Magyar Királyságban élt személyről mondhatjuk el biztosan, hogy rendszeresen járt a Szent Római Birodalomban, ott jelentékeny birtokokkal rendelkezett, bejáratos volt a német-római császár udvarába, Észak-Itáliában a franciák ellen hadakozott? Ha sok emberről nem is, a kötet hőséről, Kövendi Székely Jakabról ez bizton állítható.
Hosszú és rendkívül szerteágazó munka eredménye a centenáriumra elkészült gyűjteményes kötet. Méltóképpen állít emléket a századik születésnapon Erdei Ferencnek, a XX. század egyik kiemelkedő személyiségének.
Az író-újságíró Falk Miksa 1863-tól Erzsébet királyné tanítója és magyar nyelvtanára volt. Hazatérte után, a kiegyezést követően a Pester Lloyd főszerkesztője lett. Sisiről írt visszaemlékezéseit eleinte részletekben közölték a folyóiratok, végül 1898-ban önálló kötetben is megjelent.
Savoyai Eugén herceg (ahogy a német nyelvterületen általánosan ismert: Prinz Eugen) vitathatatlanul a 17–18. század európai történetének egyik kiemelkedő alakja. Hadvezérként sikerrel harcolt a Habsburgok két ősi ellensége, az Oszmán Birodalom és a Francia Királyság ellen is, részt vett a magyarországi törökellenes felszabadító háborúban, és a Rajna-menti, a németalföldi, illetve az itáliai fronton is letette névjegyét győztesen megvívott csatáival, sikeres várostromaival.
E könyv főhőse nem tartozik a Kádár-korszak manapság sokat emlegetett szereplői közé. Talán azért, mert 1981-es halála miatt nem élhette meg a rendszerváltást, és az a terület, amelyet politikusként patronált – a mezőgazdaság és a falusi társadalom – is sokat vesztett súlyából. Valójában a 20. századi magyar történelem fontos és befolyásos szereplőjével van dolgunk. Szabó Miklós történész szerint, ha egy szoborcsoport ábrázolná a Kádár-rendszert, akkor a névadó mellett az egyik legfontosabb mellékalakot Fehér Lajosról kellene mintázni.
A tudományos igényű összefoglalásban a kiváló történész és Batthyány-kutató emberközeli képet nyújt az ifjú, majd a tevékeny és sokoldalú politikusról, aki 1848 egyik kulcsfigurája volt, megszervezte a nemzetőrséget és honvédtoborzást. Megtudjuk, hogy miért mondott le, és milyen vádak alapján ítélték halálra.
A könyv megszületése nagyot lendít az eddigi Esterházy értelmezésen, melynek egyik legfőbb kérdése az volt, miként lehet egységes nézőpontból szemlélni Esterházy János életének azt a kétszer 12 évét, amely látszólag szöges ellentéte egymásnak.
Horthy Miklós személyéről és tevékenységéről számtalan könyv, tanulmány és cikk született az utóbbi években, de életének és karrierjének egy kevéssé feldolgozott szakaszát az utókor eddig csak nagy vonalakban ismerhette. Turbucz Dávid vállalkozott elsőként arra, hogy Horthy 1882 és 1918 közötti haditengerészeti karrierjét a magyar és osztrák közgyűjteményekben fellelhető anyagokra támaszkodva, tudományos alapossággal és részletességgel, de egyúttal olvasmányos stílusban mutassa be.
A szerzők a kézírások alapján próbálják megmutatni azt, amit sem a kortársak visszaemlékezései, sem a történeti kutatások nem tudtak feltárni: a személyiség törekvéseit, indítékait, a politikusi szerep mögött rejtőző esendő embert, Kádár Jánost.
Váradi Péter érsek Mátyás és II. Ulászló királyok udvarának fontos személyisége, korának Itáliában is elismert humanistája volt, nevét ma mégis szinte kizárólag a szűkebb szakma ismeri. Jelen kötet egyrészt Váradi Péter életpályáját mutatja be, másrészt közéleti szerepétől elválaszthatatlan írói életművét, levélgyűjteményét dolgozza fel részletesen.