Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Termékek Menü

Ég áldjon, kedvesem (kétnyelvű kiadvány)

Paraméterek

Sorozat Eötvös Klasszikusok
Szerző Galgóczy Árpád
Cím Ég áldjon, kedvesem (kétnyelvű kiadvány)
Alcím Válogatás a XVIII-XIX. századi orosz költészetből
Kiadó Eötvös József Könyvkiadó
Kiadás éve 2001
Terjedelem 266 oldal
Formátum B/5, ragasztókötött
ISBN 963 9316 22 9
Eredeti ár:
2.980 Ft
2.831 Ft
Online kedvezmény: 5%
Galgóczy Árpád régtől vallja: egyetlen nép szellemiségét, lelkiségét, művészetét sem szabad azonosítani az őt megnyomorító és elaljasító politikai rendszerrel. Az ilyen esetekben egyenlőségjelnek nincs helye, és nem is lesz soha.

Leírás

„Ebben a kötetben 40 évi fordítói munkásságom gyümölcseit kapja kézhez a Kedves Olvasó, és ha csak megközelítőleg annyi örömet és élvezetet talál e versek olvasásában, mint fordítójuk e kötet megálmodásában, nos, ez csak újabb rábólintás lesz az én régtől vallott igazamra: egyetlen nép szellemiségét, lelkiségét, művészetét sem szabad azonosítani az őt megnyomorító és elaljasító politikai rendszerrel. Az ilyen esetekben egyenlőségjelnek nincs helye, és nem is lesz soha.”
 
Galgóczy Árpád
 

Poeta nascitur. Költőnek születni kell – tartja a régi mondás. Sem kitartás, sem szorgalom, sem szakmai felkészültség nem tehet költővé senkit. A költői tehetség kegyelmi adomány – Istené-e, sorsé-e, mindegy, így is, úgy is –, csoda és csodás hatalom. Műfordítónak ebben az értelemben nem kell és nem is lehet születni. A poéta natus – a született költő – mellett nincs fenntartva hely „született műfordítóknak”, és régen rossz, ha egy műfordító ilyen helyre pályázik, vagyis vetélkedni kezd a költővel. A műfordítás tisztes irodalmi szakma, amit lehet művelni ihletetten és ihlet nélkül is. Született költők éppúgy lehetnek nagy műfordítók, mint a versfordítás technikáját elsajátító, több-kevesebb formaérzékkel megáldott irodalmárok. Vannak azonban rendkívüli esetek, amikor a műfordítások nem valamely eredeti költői életmű csatolt részei, és nem is pusztán szakmailag korrekt másolatok az eredetiről, hanem par excellence eredeti költői alkotások, a műfordító legsajátabb művei, mert jó vagy rossz sorsa úgy akarta, hogy veleszületett költői tehetségét – nyelvi képzelőerejét és alakító kedvét, formaérzékét és egyéni látásmódját – teljes egészében ennek vagy annak a költőnek, költői korszaknak vagy irányzatnak adja, s egy másik nyelv „túlvilágának” médiuma, hangja legyen anyanyelve „e világán”, felvegye mintegy nyelvünkbe, s ezáltal sajátunkká tegye az idegen nyelv költői géniuszát.
Ilyen rendkívüli esetnek gondolom Galgóczy Árpád, e született költő sorsszerű – a személyes életrajz végzetes fordulatából adódó – találkozását a klasszikus orosz költészettel, az orosz nyelv géniuszával. A hazájából egész fiatalon elhurcolt Galgóczy ugyanis egy szovjet lágerben találkozott először az orosz költészettel annak a nagy műnek – Lermontov Démon című poémájának – képében, amelynek nyelvi ereje egy életre megigézte őt. Ez a poéma nyitotta meg előtte a klasszikus orosz költészet – tizenkilencedik századi lényével oly egybehangzó – világát.
„Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni…” Az ismert sorok Galgóczy esetében is a költői, s nem pusztán a szakmai-műfordítói sors értelmezési keretéül szolgálnak, még ha a költő ama pokoli helyről visszatérve más költészet és más költők dudáján fújja is saját dalait. Galgóczy egész személyes élete és költői-műfordítói pályafutása a sorsszerűség pecsétjét viseli magán. Mintha csakugyan így kellett volna ennek lennie, mintha személy szerint neki és a pokolban kellett volna a klasszikus orosz költészet csúcsteljesítményeivel találkoznia ahhoz, hogy Puskin, Lermontov, Tyutcsev – annyi szép költői változat és derekas szakmai másolat után – végre és végleg saját költőinkké – a magyar költészet „húsává és vérévé” – legyenek, s elmondhassuk: a Démon, az Anyégin vagy Tyutcsev lírája nemcsak le vannak fordítva magyarra, hanem van saját Démonunk, saját Anyéginünk, saját Tyutcsevünk, ahogy már annak előtte is elmondhattuk, hogy van saját Shekaspeare-ünk, Goethénk vagy Baudelaire-ünk.

Szilágyi Ákos