Beszterce ostroma

Mikszáth Kálmán írásainak jellemzője az anekdotikus szerkesztésmód és a stilizált élőbeszéd. Az irodalmivá nemesített népnyelv gyökere az író gyermekkorában található, a hallott dalokban és mesékben, abban a falusi környezetben, melyben a Palócföld fiaként nevelkedett. A Beszterce ostroma egyfajta Don Quijote-történet. Cselekménye a 19. század vége táján játszódik. A főhős az egykori Észak-Magyarország területén él, előbb csak hóbortos, később mindinkább elboruló elméjű főnemes egy darab középkort varázsol maga köré: nedeci várában udvart (élősködő léhűtőkkel) és magánhadsereget (Rákóczi-korabeli vitézeknek öltöztetett parasztokkal) tart fenn, és várúrnőt is szerez (egy cirkuszigazgatótól megvásárolja Esztella műlovarnőt), akit – amikor megszöktetik – visszakövetel Beszterce városától, ám az elrabolt Esztella helyett a kegyelemkenyéren tengődő világszép Apolkát kínálják fel. Pongrácz gróf elfogadja a cserét. A lány apjaként szereti a félnótás grófot, a gróf lányává adoptálja. Az így kialakult család boldogságát azonban feldúlja Apolka ügyvéddé cseperedett egykori játszópajtásának és titkolt szerelmének a feltűnése. Amikor Tarnóczy ügyvéd úr arra vetemedik, hogy megkérje Apolka kezét, Pongrácz gróf a vár börtönébe záratja és – élve ősi pallosjogával – le akarja nyakaztatni. Az ügyvédet a megyei uraknak sikerül kimenteni és a főrendi ház mentelmi bizottsága elhatározza az elmebeteg gróf kiadását. Ennél is súlyosabban sújtja azonban, hogy ellenségei Apolkát vissza akarják cserélni az időközben lezüllött és megöregedett Esztellára. A „hadiregula” a csere megtagadását nem teszi lehetővé, sőt Apolka is szeretné követni szerelmét. A gróf összeomlik: egy utolsó nagy mulatozás után befekszik a külön erre a célra készített óriás koporsóba (megölt kedvenc lova mellé) és kileheli a lelkét.