Balatoni körhinta
Paraméterek
Szerző | Woynarovich Elek |
Cím | Balatoni körhinta |
Alcím | Küzdelem a Balaton halaiért és halászatáért |
Kiadó | Agroinform Kiadó |
Kiadás éve | 2007 |
Terjedelem | 172 oldal |
Formátum | B/5, ragasztókötött |
ISBN | 978 963 502 878 8 |
A Balaton halászata a világháborús visszaeséseket leszámítva 1900–2000 között jól és gazdaságosan irányított és biztosan jövedelmező volt... |
|
|
Leírás
A Balaton halászata a világháborús visszaeséseket leszámítva 1900–2000 között jól és gazdaságosan irányított és biztosan jövedelmező volt. 1900-tól a halászati részvénytársaság, amely a tó halállományával gazdálkodott, igyekezett a legalkalmasabb technikával az évi haltermést kifogni és az eredetileg jó hal (A hal) / silányhal (B hal) arányát a jó hal irányába javítani, főként a balatoni fogas állományát felemelni, és megérdemelten jó minőségét elismertetni. A másik, szerződésben előírt törekvése, hogy a tóba tógazdasági nemespontyot népesítsen, és azok elszaporodását előmozdítsa, már nem járt gazdasági sikerrel. Ide inkább az őshonos vadponty népesítése lett volna alkalmasabb.
Agroinform Kiadó, 2007.
Írta: Woynarovich Elek
Woynarovich Elek további könyvei:
Vízi gerinctelen állatok határozója
Woynarovich Elek a Szatmár megyei Tiszakóródon született, 1915. november 14-én. Apja uradalmi intéző, majd önálló birtokos gazdálkodó volt. Gyermekkorát Mezőcsáton töltötte, a miskolci Királyi Katolikus Fráter György Gimnáziumban (ma Földes Ferenc Gimnázium) érettségizett (1933). A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem természetrajz-kémia szakán szerzett abszolutóriumot 1937-ben. Doktori disszertációját „Limnológiai tanulmányok a Horthy Miklós út melletti Feneketlen tón” címmel 1938-ban védte meg, summa cum laude eredménnyel. 1938-ban a Földművelésügyi Minisztérium Kísérletügyi Osztálya, Halélettani és Szennyvízvizsgáló Intézetében lett ideiglenes gyakornok, majd adjunktus és főadjunktus. 1943-44-ben a königsbergi Albertus Egyetemen tanult. Frontszolgálat és angol hadifogság után tartalékos hadnagyként szerelt le. 1946-tól az újraszervezett Halélettani Intézetben tudományos kutatói állást töltött be. 1946–58-ban a budapesti, később gödöllői Agrártudományi Egyetemen a haltenyésztést tanította meghívott előadóként, majd címzetes professzorként. 1950–53-ban az Eötvös Loránd Tudomány Egyetemen hidrobiológiát tanított. 1956-ban az MTA Tihanyi Biológiai Intézete igazgatójává nevezték ki, 1961-ben felmentették, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Állattani Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára lett, 1963-66-ban a tudományos rektor-helyettesi posztot is betöltötte. Kezdeményezésére 1966-ban elkezdődött a hidrobiológusok képzése Debrecenben. A szak 1975-ben beleolvadt az akkor induló egységes biológusképzésbe, de a Debreceni Egyetemen 2009-ben elindított hidrobiológus mesterképzés jogelődjének tekinthető. Meghívott előadóként részt vett a halászati szakemberek képzésében a Debreceni Agrártudományi Egyetemen is. 1968-tól hat évig az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Szervezetének (FAO) halászati szakértőjeként Nepálban segítette a haltenyésztés fejlesztését. Ezután három és fél évig Venezuelában dolgozott, a FAO fejlődő szubtropikus és tropikus országok haltenyésztésének fejlesztésére irányuló programjában. Itt elsősorban az őshonos Colossoma, Prochilodus és Curimata halfajok mesterséges szaporításának és tógazdasági tenyésztésének technikáját dolgozta ki. 1977-ben nyugdíjba vonult, de továbbra is dolgozott FAO-szakértőként Madagaszkáron, Iránban, Malajziában, Thaiföldön, a Fülöp-szigeteken, Tanzániában, a Közép-afrikai Köztársaságban és Zambiában. Az AGROBER-AGROINVEST kétoldali szerződései keretében szakértőként dolgozott még Görögországban, Irakban, Egyiptomban és Nigériában. 1977-től 1980-ig tudományos tanácsadó volt a szarvasi Haltenyésztési Kutatóintézetben. 1980-tól részt vett a CODEVASF/AGROINVEST brazíliai hal- és kacsatenyésztési programjának szakmai kidolgozásában, 1983-89-ben a projekt megvalósításának szakmai vezetője volt. 1990 és 2005 között kétoldalú szerződések keretében elsősorban Peruban, Bolíviában és Brazíliában folytatott halászati és hidrobiológiai szaktanácsadó tevékenységet. Oktatói munkáját nyugdíjasként sem adta fel, meghívott előadóként vett részt a Debreceni Egyetemen és a Szent István Egyetemen a hidrobiológus és halászatai szakemberek képzésében. A Nemzetközi Limnológiai Társaság (1938) és a Magyar Hidrológiai Társaság (1948) tagja, a mezőgazdasági tudomány doktora (1953), a World Aquaculture Society tiszteletbeli örökös tagja (1990), az Innovation for Development Association (IDEA, Stockholm) első halászati díjazottja (1990), az APISC (Associacao de Piscicultores, Brasil) tiszteletbeli tagja (1993), a Professzorok Batthyányi Körének tagja, a Debreceni Egyetem (2003) és a Szent István Egyetem díszdoktora (2005) volt. 1977-től a Halászat című tudományos folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke volt, szakmai munkásságát több tucat könyv és több mint kétszáz tudományos és ismeretterjesztő cikk fémjelzi. Megemlítendők a halastavak széntrágyázása, valamint a süllő, csuka és ponty mesterséges szaporítása terén elért eredményei, melyekkel megnyitotta az utat más halfajok mesterséges szaporítási technológiájának kidolgozásához. A pontyikra ragadósságának megszüntetésére szolgáló eljárása megalapozta a biztonságos és kiszámítható pontytermelés nagyüzemi fejlődését. Nevéhez köthető több különböző meleg égövi halfaj mesterséges szaporítási módszerének a kidolgozása, továbbfejlesztette a halszaporító állomások működési rendszerét és felszereltségét. Jelentős érdemei vannak számos fejlődő ország haltenyésztési rendszerének a kidolgozásában, valamint az extenzív, fél-intenzív és intenzív haltenyésztés gyakorlatának fejlesztésében és elfogadtatásában. 1957-ben kezdeményezésére indult a máig minden évben megrendezésre kerülő Hidrobiológus Napok rendezvény, a hidrobiológusok, hidrobiológiához kapcsolódó szakemberek szakmai találkozója. Itthon és külföldön szakember-generációkat nevelt, de nem csak szakmai ismeretekre, hanem emberi tartásra és becsületre is, s példát mutatott szakma-szeretetből, kitartásból. Mindig szívén viselte a Balaton vízminőségének és halállományának alakulását, aktív szószólója volt a természetes vizeket érő szennyezések megszüntetésére irányuló törekvéseknek és a természetes halfauna védelmének, ahol a szakszerű, hagyományos halászat kellő szerepét és kiemelkedő hasznosságát hangsúlyozta. 2011. október 2-án hunyt el, sírja Alsóörsön található.
Tartalom
I. Az ember és a víz
II. Egy s más fontos dolog a Balatonról
III. A halászat a háború után
IV. A Balaton vizének romlása
V. A balatoni halászat lepusztulása
VI. Kapcsolatom a Balatonnal, a balatoni halászattal
VII. A balatoni halgazdaság (a halgazdálkodás helyzete 1973–1977, Siófok)
VIII. A halászvíz és horgászvíz felosztás
IX. A Balaton halai
X. A Kis-Balaton rekonstrukciója
XI. További érvek a nádas tavak ellen
XII. Ezek után a nádas tavakkal szembeni alternatívát is leírok
XIII. A balatoni halász horgászkérdés
A Balaton halászatáról
Haltelepítés
A balatoni halászatot korlátozó intézkedések
A halászat halfogási típusai
A horgászat halfogó jellege
A halászat és a horgászat összevetése
A Balaton jelenlegi halfogás és halfogási hatékonysága
A halkitermelés szükségességének biológiai okai
Néhány gondolat a „hal”-fogásról, halászok hala – horgászok hala
A természetes süllőívás sikere
A káros antropogén hatások és a halak szaporodása
Az utóbbi évek halász-horgász fogásának összevetése (tonna)
Horgászat a Balatonban
XIV. Összefoglalás és következtetések
XV. Javaslat a Balaton horgászati feltételeinek fejlesztésére
XVI. Levelezésem Antalffy Gyulához és másokhoz az MTA kérésére
XVII. Tiszta vizet, tiszta tájékoztatást! Dr. Lánszki Imre levele és a válasz
XVIII. Csak azért is
XIX. A balatoni halászat kérdései és válaszaim
XX. A balatoni halászat története
XXI. A Balaton eutrofizálódása (növényi tápanyagokban való gazdagodása)
XXII. További felvilágosítások a halász-horgászkérdéssel kapcsolatban
XXIII. Az 1995. évi magánosítási hullám
XXIV. A halak vízminőség javító tevékenysége
XXV. Miért szükséges fenntartani, fejleszteni a Balaton halászatát?
XXVI. Mire megy ki a Balaton halászatának lezüllesztése?
XXVII. A Balaton ökológiai állapota és a halak
XXVIII. A Balaton halászata és a busák
XXIX. A busák tragédiája Magyarországon
XXX. A tihanyi busakonferencia 2007. július 21–22.
XXXI. Mi vár a Balatonra és a halászatára
XXXII. A könyvben említett cikkek, előadások, jelentések évenkénti csoportosítása