Argumentum Kiadó

Az esszé-tanulmány a clown-művészönarckép felbukkanásáról, előfordulásairól, jelentésváltozatairól szól az irodalom, a képzőművészet, a film, továbbá a zene kiemelkedő és jellemző alkotásainak vizsgálatával. A kiindulási pont Watteu Gilles-je, ám az előképeket még régebbi korszakokban, Shakespeare bohócai és a commedia dell arte világában kereste a szerző. A modern bohócok a 19. század harmincas éveiben kezdtek megjelenni, az udvari bolond helyét ekkortól vette át lassanként a clown. 

Babits Mihály négy drámát, illetőleg a drámai műnem alaki-formai kereteit követő művet írt. Mind a négyet pályája legelején, életének válságos időszakában. Dicsőségre és szenvedélyre vágyva, élettől és irodalomtól távol, hírnév és egyéni boldogulás reménye nélkül.

A kötet több mint ezer hosszabb-rövidebb szócikkében a folklorisztika és bizonyos rokon tudományok – összehasonlító irodalomtudomány, néprajz, antropológia, poétika és esztétika, művelődéstörténet, kultúraelmélet, szemiotika – legfontosabb fogalmait, jelenségeit rendszerezve és egymással összekapcsolva találja meg az olvasó.

A könyv a neves szociológus egészségszociológiai kutatásainak eredményeit foglalja össze. A kötet a társadalmak egészséges működésének alapvető feltételeit tárgyalja, tudományos alapossággal, mégis közérthető nyelven, a széles olvasóközönség érdeklődésére számot tartva.

A „halálfia” metafora 1921-ben lett Babits prózájának kulcsszava, mert egy nagy hálózat kis csomópontjaként képes volt összefogni számára korok, háborúk, csodált prózai műfajok és férfieszmények sehol, soha meg nem haladott „fekete” valóságát – hiszen az antik görög eposz, a keresztény hitvilág, a magyar mese nyomain haladó kultúránkban napjainkig szétválaszthatatlan maradt az egymást fojtogató hős- és haláltudat: hős az, aki szembenézett a halállal. A magyar pantheonban nem csupán Balassi, Zrínyi, Petőfi, Bánk bán vagy Széchenyi, de még Nemecsek Ernő is csak a halál árán lehetett hőssé.

A Húsvéti krónikáról átfogó elemzés a mű első kiadása (Rader, 1615) óta eltelt közel négyszáz évben nem készült. A Chronicon Paschaléról elsősorban tudományos lexikonok szócikkei, valamint a különböző kiadások és fordítások elé írt előszók, továbbá néhány, az ókori és középkori történetírást tárgyaló munka rövid fejezete igazít el. 

Az irodalomtörténésznek indult Angyal Dávid a 19. század végének s a 20. század első felének egyik leghíresebb, a legnemesebb értelemben vett konzervatív hagyományokat követő historikusa volt. Már fiatalon írott Thököly-életrajzával, amely mindmáig az egyik legkiválóbb magyar biográfia, bekerült az értelmiségi köztudatba...

A Hermés Trismegistosnak tulajdonított nagyszámú, főleg görög nyelven fennmaradt értekezés rendkívül fontos forrás az ókori filozófia és vallás történetének megértése szempontjából. Jelen kötet az első olyan magyar nyelvű monográfia, amely a hermetikus irodalom főbb problémáit járja körül. 

A magyar himnusz mindannyiunk kiemelt szellemi öröksége: nemzeti imádságunk, mely a magyarság mindenkori összetartozását hivatott jelképezni. Kölcsey Ferenc költészeti remeke (a Hymnus), e kiemelkedően megrendítő költemény, s Erkel Ferenc ehhez írt pályaműve (a Hymnusz) közösen alkotja azt a kulturális-szellemi-vallási hármas-egységet, melyet mindannyian csak himnuszként, a magyarság féltve őrzött unikális kincseként emlegetünk.

E ​két kötet a magyarországi németek történetét tárja elénk a középkortól a jelen időkig, de egyúttal az eddigi kutatási eredmények legteljesebb foglalatát is nyújtja. A mű révén a magyarországi németek plasztikus és differenciált képe tárul elénk. A terjedelmes bibliográfia, az értékes forrásszövegek, a név- és helynévmutató további fontos információkkal szolgálnak.

E kilenc és fél éves kutatómunkával készült mű mintegy 3100 személy – a teljes korabeli politikai elit – életrajzi adatait tartalmazza. Az archontológia és prozopográfia új módszereit alkalmazva e személyi adattár az országgyűlési elit minden tagjára kiterjed. 

Prudentius az ókori latin kereszténység legnagyobb költője. A késő ókor, amelyben a mai Európa megszületett, műveltségét tekintve egyaránt része az ókornak és a középkornak. Így Prudentiust, a nagy római költőt, aki római öntudattal ír és műveiben a klasszicitás minden lényegi ismérve megtalálható, ugyanakkor az első nagy középkori keresztény költővé teszi mindaz, ami költészetében más – de nem értéktelenebb –, mint az aranykori alkotókéban.

Rhamnoszi Antiphón a perzsa háborúk korában született, és élete egészen a demokrácia négyszázak által történt megdöntéséig tartott, melyben, úgy tűnik, tevékeny szerepet vállalt. A négyszázak bukása után hazaárulásért feljelentették, elítélték, és miután az árulóknak kijáró büntetéssel sújtották, temetetlenül kivették, és leszármazottaival együtt jogfosztottá nyilvánították.

Adattárunk mintegy száz év (1869–1970) színháztörténeti eseményeinek adatait tartalmazza kronológiai felépítésben. Négy mutató (név, cím, földrajzi név, társulat) segíti a visszakeresést, a könnyebb tájékozódást.

1953 elején látott napvilágot az Akadémia Kiadónál Arany János 1871 és 1874 között Bartalus Istvánnak, a kor ismert zeneesztétájának és népdalgyűjtőjének a felkérésére a költő által sajátkezűleg lejegyzett népdalgyűjteménye. A kézirat kritikai igényű sajtó alá rendezésére és a szükséges jegyzetek megírására Gyulai Ágost irodalomtörténész és Kodály Zoltán kapott megbízást. Mindketten példás textológiai munkát végeztek, és terjedelmes jegyzetapparátussal látták el Arany kéziratát.

Mi a kardal, hogyan viszonylik más antik műfajokhoz, s miben különbözik az újkori lírától? Mit tudhatunk a legrégebbi kardalról, Alkman szüzek karára írt költeményéről? Miért Pindaroszt tartották a legnagyobb kardalköltőnek? Tényleg rosszabb költő nála az ifjabb Bakkhülidész? Hogyan hatott a görög kardalköltészet a felvilágosodás koráig, s miért áldozott le csillaga? Ezekre és ezekhez hasonló kérdésekre keressük a választ a könyvben, melyet bárki haszonnal forgathat, aki érdeklődik az antik irodalom iránt.

A magyar zeneoktatás történetéről ez idáig átfogó munka nem jelent meg. Egyes, bizonyos időben behatárolt iskolatípusok zenélésének megjelenésformáiról ugyan jelentek meg tanulmányok ‒ egy általános zenetörténeti keretbe ágyazva ‒, a zeneoktatás legfontosabb jellemzőinek kialakulása, feltételeinek kutatása és bemutatása az iskolák alapításának kezdeteitől azonban elmaradt. A szerző célja, hogy lehetővé tegye az intézményes ének-zene oktatás történetének áttekintését, és utat nyisson a történeti zenepedagógia differenciáltabb és a korunk követelményeinek megfelelő kutatás számára.

A kötet Babits Mihálynak a Fogarasi Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban töltött három éves tanári pályáját mutatja be.

Claudius Claudianus hányatott korának, a késő ókornak elismerten legnagyobb költője volt, akinek teljesítményét egészen a 19. századig az utókor is sokra tartotta. Gazdag életművéből a jelen monográfia az eposzokkal, a legtekintélyesebb antik műfajhoz tartozó költeményekkel foglalkozik.

A kötet nemcsak a rejtőzködve kitárulkozó Rákos Sándor életpályáját térképezi fel, hanem az alkotó küzdelmeiről, kísérleteiről, terveiről, kötetről kötetre változó-bővülő elképzeléseiről is számot ad. A monográfiát olvasva valós értéke szerint fedezhetjük fel a huszadik századi magyar líra egyik legjelentősebb költőjét.

A tizenkét passiójátékot tartalmazó válogatás igyekszik teljes keresztmetszetet adni erről az erdélyi ferencesek által kialakított szép hagyományról, kiválogatva a legérdekesebb passiószövegeket, amelyeket jegyzetekkel, modern helyesírással nyújt át e kötet a mai olvasónak.