„Annak ágai közt ragyog aranyalma”

A magyar néphagyomány – amely komplex tevékenységeket tartalmaz, hiszen benne van a népi játék, a népmese, a népzene, a népdal, a néptánc, a népi kézművesség és a népi vallásosság egyaránt – is művészet, tehát legalább ugyanazt tudja nyújtani a szövegértés, a matematika, az érzelmi intelligencia és a szociális készségek terén, mint bármely más művészeti tevékenység. De a magyar néphagyomány tud még valamit: magyar identitást ad. Kodály Zoltán ezt az identitást, amely a néphagyomány segítségével kialakítható, „tudatalatti magyarságnak” nevezte.

Írta: Horváth Szilárd

Minden tudás alapja az ősök tisztelete. Az emberiség kultúrája nemzedékről nemzedékre száll, egymásra épül. Az evangéliumokban olvassuk, az a ház, amely alapok nélküli, összedől. Őseink sok ezer éves szerves műveltséget hagytak reánk, olyat, amely kiállta az idők próbáját, s átvezetett minket sok megpróbáltatáson a XXI. századba. Előszót írok, vagyis élő szót, mert ez méltó ahhoz a szerves műveltséget bemutató könyvhöz, melyet a kedves olvasó kezébe vehet. Horváth Szilárd nemcsak leírja tudását, de azt gyakorolja, tanítja, élővé teszi a családok, gyermekek lelkében. Mindezt példamutatóan, keresztény értékrendünkkel összhangban, ugyanakkor a magyar szerves tudással, vagyis népünk sok ezer éves hagyományvilágával egybekapcsolva teszi. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert sajnos sokan vannak, akik nem tudnak mit kezdeni a népi kultúrával. Ez olyan abszurd helyzet, mint amikor egy családban a gyerekek nem képesek összekapcsolódni szüleik, nagyszüleik értékeivel. Biztos vagyok abban, ha kis kortól ebben a szellemiségben, értékvilágban nevelünk, tanítunk, akkor senki sem menne hazáját elhagyva nyugatra dolgozni, mert az ősök hagyományvilágára büszke lenne, s azt pénzért soha nem hagyná el. Szeretné azt a hazát, nemzetet, ahol ilyen kincset tesznek a tarsolyába. S mindez olyan emberi tartást adna, hogy azon még a pokol kapui sem vennének erőt. Meggyőződésem, nem lehet Istennek tetszően nevelni, növelni, ha ezt az összhangot nem teremtjük meg, mert akkor gyökértelen nemzedéket nevelünk. A magyar nép hagyományvilága a szeretetről szól, a bennünk élő Isten fényének felismeréséről, de mindezt a közösségi térbe kiterjesztve, vagyis a közösségi dimenziót hangsúlyozva. Ma már felismertük, nem elég az értelmet pallérozni, ahhoz a szívnek, a közösségi és a lelki-spirituális intelligenciának is hasonló fejlesztésen kell átmenni, így lehet az egész embert egész s égessé növelni. Isten minden emberrel újjáteremti a világot – írja Molnár V. József egyik könyvében. Igen, ez így van, de a nevelésnek az ember lelkében meglévő isteni programot tudatosítani kell, ki kell bontani, s mindehhez megfelelő körülményeket is szükséges biztosítani. A gyermek rajzaiban pontosan jelzi a szülők, nevelők számára ezt a kép – jel – kép rendet, s a nevelésnek ezzel összhangban kell történni. Népdalaink, ábrázoló művészetünk, népmeséink, a Teremtő által teremtett évkör rendje pontosan kijelöli azt az utat, amin végig kell mennünk. Az életről szóló tudás megismerése alapvető feladat. Azért szeretek többek között Erdélybe menni, mert ott még él ez a tudás, habár a nyugati fogyasztói életmód, szemlélet őket is próbára teszi. Mindig sokkal gazdagabban térek haza, mint ahogy kimentem. Szívemből kívánom, a könyv töltse be küldetését, s mutasson utat, s amit megismertünk belőle, törekedjünk azt életre váltani.

Szabó Gyula plébános, a Magyar Műhely Közhasznú Alapítvány elnöke