A drámaíró Babits Mihály

Babits Mihály négy drámát, illetőleg a drámai műnem alaki-formai kereteit követő művet írt. Mind a négyet pályája legelején, életének válságos időszakában. Dicsőségre és szenvedélyre vágyva, élettől és irodalomtól távol, hírnév és egyéni boldogulás reménye nélkül. Az első kudarcok és csalódások idején; „drámai” helyzetben tehát. A két egyfelvonásos, A Simóné háza és A literátor a társadalmi és a történelmi dráma hagyományához kapcsolódik, a Laodameia sorstragédia, A második Ének mesejáték. A Simóné házában alig stilizált, hétköznapi, A literátorban archaikus, 18–19. századi nyelven beszélnek a szereplők, a Laodameiában az ókori tragédiák jambikus trimeterében, még pontosabban annak lazább változatában, a senariusban, A második Énekben pedig az ősi, magyaros felező tizenkettesekben szólalnak meg. Műfajnak és elbeszélésmódnak ez a feltűnő különbözősége
önmagában is kísérletezésre utal. Az ifjú költő más és más témát és formát használva tesz próbát a drámai műnemmel. Az ókori és reneszánsz tragédiaköltőknél megcsodált írói erények 20. század eleji érvényesíthetőségét kutatja. A drámával szemben színikritikáiban, irodalomtörténeti tanulmányaiban megfogalmazott követelményeket – esztétikai értékesség és intenzív hatás egysége, számítással és művészettel megteremtett költőiség, a szóval való jellemzés, érzelmek és szenvedélyek mély és belső ábrázolása, nyelv és vers igazán csak olvasva élvezhető értékei – alkotói gyakorlatában igyekszik teljesíteni. Ehhez keresi a megfelelő formát, melynek segítségével, úgymond, a világ ezernyi ingerének kitett és elbizonytalanodó modern művész saját lelki és lírai biztonságát megőrizheti, a külvilág eseményei, történései helyett önnön „belső lírai mondanivalója” kifejezésére törekedhet.

Babits négy drámáját mindvégig – mintegy maga előtt is – rejtegeti. Első egyfelvonásosát még a modern drámai nyelvezet megteremtésének lázában írja, s küldi lelkesen barátjának, Juhász Gyulának a tervezett nagyváradi bemutató reményében. Az előadás meghiúsulása után darabját később elő sem veszi; arra sem méltatja, hogy azt – többi fiatalkori művéhez hasonlóan – Angyalos könyvébe bemásolja. Sorstragédiáját gondosan második kötete, a Herceg, hátha megjön a tél is! versei közé rejti. Mesejátékából egyetlen felvonásnyit jelentet meg a Nyugatban, a teljes szöveget még feleségének sem hajlandó megmutatni. Utolsó drámáját kétszer is megjelenteti ugyan, de mindkét esetben elbeszélései között, rejtetten.

„A modern magyar dráma mindig is válságban volt, válságban van ma is. A folytonos válság ellenére, mint azt a legutóbbi drámatörténeti áttekintés írója, Radnóti Zsuzsa Lázadó dramaturgiák című dolgozatában megállapítja, a magyar drámának két aranykora feltétlenül kiemelendő: az első a századelő drámai felfutása, a másik a hatvanas-hetvenes évektől a nyolcvanas évek közepéig tartó időszak. (A két aranykor nyitánya akár konkrét dátumhoz is köthető. Az első kezdetét Molnár Ferenc Az ördög című keserű komédiájának 1907. április 10-i bemutatója jelenti a Vígszínházban. Az utóbbi Örkény István Tóték című groteszk szemléletű művének 1967. februári előadásával veszi kezdetét a Thália Színház stúdiószínpadán). A századelő drámaírói részéről a lázadás hol az esztétika, hol a politikum szférájában jelentkezett, hol szemléleti és ritkán ugyan, de filozófiai síkon is, kiemelkedő alkotások esetében pedig mindkét vagy mindhárom területen egyszerre. E lázadó attitűd következtében nagyon gyakori volt, hogy e művek integrálódása a nemzeti kulturális emlékezetbe késve, nem megfelelő színvonalon vagy egyáltalán nem következett be. A század eleji színházak, ha időnként kísérletet tettek is e lázadó dramaturgiájú darabok befogadására, interpretációik akkor is nagyon szerényre sikeredtek; a szövegek szélsőségeit lenyirbálták, konfliktusaikat elsimították, költőiségük elszürkült, s ez által korokon túlívelő modernségük, egyediségük rejtve maradt. Így viszont a korabeli közösség elfogadta és befogadta őket.”

(Vilcsek Béla)

Argumentum Kiadó, 2008.

Babits kiskönyvtár–sorozat 5.

Írta: Vilcsek Béla

Kapcsolódó témakör:

A magyar irodalom klasszikusai - Babits Mihály